Friss hírek

Jelentősen egyszerűsítette a vállalkozások terheit az EU

A vállalkozások terheinek enyhítéséről, ezáltal az uniós cégek versenyképességének javításáról egyezett meg a tagállamok és az Európai Parlament tárgyalódelegációja. Ez az első javaslatcsomag, amelynek benyújtására és végrehajtására kötelezettséget vállalt az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság.

Hova vezet, hogy Orbán Viktor farkasalvással oldja meg a pihenést?

Orbán Viktorról régóta tudni lehet, hogy közel sem alszik annyit, amennyit a szakemberek javasolnak, hétvégén pedig Isztambul felé azt is megosztotta, hogy ehelyett úgynevezett farkasalvással funkcionál. Ez esetében azt jelenti, hogy éjjel mindössze négy órát alszik, amit napközben 5-10 perces gyorsalvásokkal próbál kipótolni. Utánajártunk, mennyire működőképes és hogyan hat az egészségre a miniszterelnök módszere.

Átlátszó: Lázár János támadása ellenére az állami megrendelő elvárása szerint építette az M30-as autópályát a Strabag

Bár Lázár János ősszel arról beszélt, hogy a Strabag inkorrekt módon járt el az útépítéssel kapcsolatban, a beruházás dokumentációjából az derül ki, hogy valójában mindenben az állami megrendelő elvárásai szerint járt el, és még a javítási munkálatokat is azelőtt megkezdte, hogy kivizsgálták volna: szerződés szerint egyáltalán kötelezhető-e erre.