Lego-kockákból építik meg Munkácsy Ecce Homo című festményét Debrecenben
Az egyedülálló projektben hátrányos helyzetű fiatalok, illetve debreceni diákok, köztük hallássérült és beszédzavarral küzdő gyermekek is részt vesznek.
Az egyedülálló projektben hátrányos helyzetű fiatalok, illetve debreceni diákok, köztük hallássérült és beszédzavarral küzdő gyermekek is részt vesznek.
Az egyik, hogy Orbán Viktor is vállalja a vitát.
Amíg át nem költöztetik a kistigrist, addig meg lehet majd nézni az állatkert India-házában.
A Google idén is közzétette a „Year in Search” összeállítását, amely átfogó képet ad arról, milyen témák foglalkoztatták leginkább a felhasználókat, és mik voltak az év legfelkapottabb keresései Magyarországon.
Immáron az androidos Chrome böngészőben is rögzítheti a fontos lapokat, hogy ne vesszenek el a rengetegben. Mutatjuk, hogyan.
A színésznő elmondta, hogy a reklámját ért kritikákkal szemben nem támogatja a fehér felsőbbrendűséget.
A NATO stratégiájában mindig meghatározó volt, hogy mennyi idő alatt tud felvonulni a szövetség keleti határán. Brüsszel Katonai Schengen néven mutatott be reformot a haditechnika mozgatásának útjában álló akadályok lebontására.
Az áldozat családjának jogi képviselője szerint nem az okozta a férfi halálát, hogy beütötte a fejét zuhanáskor.
Az iráni ügyészség szerint a verseny lebonyolításának módja már önmagában is „a közszemérem megsértése”.
Az elemző szerint a címkézés politikai érdek, azt azonban elismeri, hogy semlegesség nincs. De ettől még a függetlenség létezik.
Kínában és az USA-ban is komoly nehézségei van a német gyártónak.
Párizs ellenzi, hogy a francia számlákon tárolt befagyasztott orosz pénzeket felhasználják az Ukrajnának folyósítandó kártérítési hitelhez.
Thaiföld légicsapása után több tízezer embernek kellett elhagynia az otthonát a kambodzsai információs miniszter szerint.
December 18-áig lehet a bennragadt vagyonokat kimenteni, de a lekötésekhez csak december 10-éig lehet már hozzányúlni.
Biztonságpolitikai, kereskedelmi, energiapolitikai, valamint közlekedési témák kerültek napirendre.
Egy új kutatás szerint növelheti a krónikus köhögés kockázatát a fogyáshoz és a cukorbetegség kezelésére is alkalmazott gyógyszerek.
Az egészségügyi államtitkár a parlament népjóléti bizottságának ülésén szakmai és morális vitákra hivatkozott, ami főleg a donoroknak fizetett költségtérítés miatt alakult ki. A magyar meddőségkezelés átalakítása azonban véleménye szerint annak ellenére is sikeres, hogy még mindig nagyon sok pár választja a külföldi klinikákat. Azoknak, akik a magyar intézményekben tapasztalható bánásmódot kifogásolják, azt javasolta, tegyenek bejelentést a betegjogi képviselőnél.
A Budapest Honvédot irányító Gergely István arról nem akart nyilatkozni, hogy felfüggesztik-e a kétszeres olimpiai bajnok fizetésének folyósítását.
Brüsszelben az uniós tagállamok megegyeztek az úgynevezett szolidaritási alapról, amely az új EU-s migrációs és menekültpolitika központi eleme. Döntöttek arról is, hogy mely országok jogosultak kedvezményre vagy támogatásra: Magyarország egyik kategóriába sem tartozik, a rászoruló országokat viszont meg kell segítenie.
Az abszolút kategória nyertese Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető-tulajdonosa lett.