Télapók verekedtek össze egy bakui szupermarketben
Két, Mikulásnak öltözött férfi olyan heves vitába keveredett egy bakui szupermarketben, hogy majdnem szétverték a boltot.
Két, Mikulásnak öltözött férfi olyan heves vitába keveredett egy bakui szupermarketben, hogy majdnem szétverték a boltot.
„Ha a nyúlból nem akarunk vérnyulat csinálni, miért akarunk egy húsevő, ragadozó állatból vegánt?” – kérdezi Fodor Kinga állatorvos, miközben egyre több kisállattartó próbálja ki, milyen, ha kedvencét nem hússal, hanem zöldségekkel eteti, a közösségi médiában pedig hírességek és influenszerek tucatjai népszerűsítik a vegán kutyatartást. A tudományos kutatások egy része szerint a kutya egészségének és a környezetnek is jót tehet a növényi étrend, az állatorvos viszont súlyos hiánybetegségekre és etikai problémákra figyelmeztet.
Egy szülőnek szívszorító érzés, ha a gyerekét kövérnek csúfolják. Nehéz ilyenkor tanácsot adni, mit mondjunk és tegyünk. Az Így neveld a fiadat, hogy elfogadja és szeresse önmagát című kötet szerzői három szakembert kérdeztek a témában. Szerkesztett részlet.
Az ELTE éghajlatkutatóinak számításai szerint egy emberöltő alatt 25 nappal lett hosszabb a nyár és a tavasz Magyarországon, és ez azt jelenti, hogy az év közel kétharmadát ez a két évszak tölti ki. A klímaváltozás sok mindenben megváltoztatja az életünket, de a Duma Aktuál csapatából volt, aki megpróbálta megtalálni az előnyét annak, hogy melegebb és szárazabb az időjárás hazánkban: például nem kell annyit fűteni és füvet nyírni, illetve homokóra-nagyhatalom lehet belőlünk. Illetve annak is meglehetnek a szépségei nyaralótulajdonosként, ha kiszárad a Balaton: csak egy puszta lesz büfékkel körülvéve.
Elon Musk bírálta az EU-t, miután az átláthatósági szabályok megsértése miatt az Unió bírságot szabott ki az X nevű közösségi médiaplatformjára. A dél-afrikai származású amerikai milliárdos egyben közölte, válaszlépése a büntetés mögött álló legfőbb tisztviselőket fogja célba venni.
Élő egyenesben nézhetjük, ahogy összecsuklik a Fidesz világának legfontosabb része: sorra dőlnek ki a csontvázak a gyermekvédelemből, miközben azt kamuzzák, hogy nincs is kiskorú érintett. Közben az utóbbi évek legnagyobb korrupciós ügyének egyik fővádlottja visszamehet ügyvédkedni, a nemzetgazdaságért felelős miniszter elfelejti a nyugdíjat, Budapest pedig teljes gázzal robog a csőd felé. Szerkesztőségi kibeszélő Martini Noémivel, Galicza Dorinával, Pitner Gáborral és Kacskovics Mihály Bélával.
Kísérletek bizonyítják, hogy a tavi békák rendkívül mérgező darazsakat is meg tudnak enni anélkül, hogy észrevehető károsodást szenvednének, még többszöri csípés után is. A szokatlan ellenálló képesség arra utal, hogy a békák a mérgek hatását blokkoló mechanizmusokat fejlesztettek ki. Ez a képességük segíthet a tudósoknak új ismereteket szerezni a fájdalom és a toxinok toleranciájáról.
Kitalál és elferdít dolgokat a Google új funkciója, mely alapvető változást hoz a hír- és tartalomajánló Discover működésébe. Szerencsére azonban csak egy tesztről van szó.
Az új színházcsináló nemzedék ambíciói már nem férnek fel a színpadra, az előtér, a nézőtér, még a páholy is kell játéktérnek. A Vígszínház ősszel bemutatott, előadását, a @LL3t4rgIA-t vállalkozó kedvű húsz éven felüliek is látogathatják.
A bolgár hatóságok szombaton megkezdték az Ahtopol fekete-tengeri kikötő közelében zátonyra futott Kairos olajszállító hajó legénységének evakuálását. A tanker feltehetően az Oroszország elleni nemzetközi gazdasági szankciók kijátszására létrehozott „árnyékflotta” része.
A 2026-os divatbemutató-naptár előtt összeállítása és közzététele előtt az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA) úgy döntött, hogy a szőrme végleg kikerül a kifutón bemutatható kínálatból.
Négy embert őrizetbe vettek, miután a londoni Towerben pudingot és almás morzsatortát dobtak a brit koronázási ékszerek egy részét tartalmazó vitrinre.
Új kötet 15 év hallgatás után. Orwell kevésbé ismert regénye, amelyben szintén látnoknak bizonyult. Népszerűsítő történelem Werbőczi István Hármaskönyvének angol fordítójától. 400 oldalas nagymonológ a főhőstől, aki nem is főhős. Egy regény, amelynek József Attila Szabad-ötletek jegyzéke mellett van a helye a polcon. Kedvcsináló karácsonyi olvasni- és ajándékoznivalókról.
Az okosjegyek beszántásáról egyáltalán nem kommunikáltak, a Magyar Narancs kérdésére azt válaszolták, átalakul a rendszer, és majd tájékoztatják a nyilvánosságot is.
Elképesztően izgalmasnak ígérkezik az idei F1-es szezon záró futama, a három vb-esélyes az első három helyről indul.
Hozzá kell szoknunk, hogy a mesterséges intelligencia a politikába is befurakszik. A manipulált, a választók megtévesztésére hivatott képek mellett újabban már a közvélemény-kutatások eredményei is módosulhatnak az AI áldásosnak nem igen mondható tevékenysége nyomán.
Komikus és tragikus emberi történetekkel meséli el új kötetében, immár az angol nyelvű közönségnek is Szőnyei Tamás, hogyan avatkozott be a kommunista hatalom a magyar populáris zene működésébe.
A Tisza Párt kecskeméti gyűlésén tisztázott pár tervet Magyar Péter.
Két legyet üt egy csapásra török kutatók szokatlan ötlete: burgonyahéjat vetnek be víztisztításra. Ezzel fenntartható módszert kínálnak egy környezetszennyezési probléma megoldására, miközben hozzájárulnak a mezőgazdasági hulladékok egyszerű újrahasznosításához.
A francia hadsereg drónellenes intézkedéseket hozott, miután öt pilóta nélküli jármű repült át egy szigorúan őrzött, nukleáris ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat tároló bázis felett.