A washingtoni lövöldöző nagy valószínűséggel a Trumpot és a kormányzat tisztségviselőit vette célba
A gyanúsított ellen hétfőn fognak hivatalosan vádat emelni.
A gyanúsított ellen hétfőn fognak hivatalosan vádat emelni.
Teljesen befagyott az utónevek engedélyezési folyamata, valószínűleg az új kormány megalakulásáig nem is lesz már előrelépés.
A volt országgyűlési képviselő ezt azután mondta, hogy Orbán bejelentette, nem ül be a parlamentbe.
Emlékközpontot állítottak fel azoknak az észak-koreai katonáknak, akik Moszkva segítségére siettek, hogy Kurszk megyét visszafoglalják az ukránoktól.
A milánói EuroCucina konyhai szakkiállításon a Gorenje olyan fejlesztési irányt mutatott be, amely szerint a jó technológia nem látványosan akar jelen lenni a konyhában, hanem észrevétlenül teszi könnyebbé a mindennapokat.
Bejártuk az április végén ismét luxusszállóként, St. Regis Budapest néven megnyíló Klotild-palotát. A katari befektető csak a lépcsőházat hagyta meg az egykori Buddha-Bar Hotelből.
Nincs helye az erőszaknak a politikában - írta a távozó magyar miniszterelnök.
1 óra 59 perc 30 másodperces rekorddal nyerte meg Sabastian Sawe a London Marathont.
Katonai célpontokká válhatnak az Öböl-térség sótalanító üzemei, amelyektől az arab monarchiák ivóvízellátása függ. De a víz az Egyesült Államok és Izrael által megtámadott Iránnak is gyenge pontja.
Elkényelmesedett a Fidesz, túl természetes lett, hogy minden választást megnyer, ráadásul a fiataloknak nincsenek tapasztalataik, de a vereség nem volt megsemmisítő - írta Bánki Erik.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Ugyan még két hétig nem Magyar Péter a miniszterelnök, informális tárgyalásokra már Brüsszelbe megy, hogy az uniós pénzek hazahozataláról egyeztessen.
Szobrot kapott Hegedűs Loránt. Az avatáson a távozó kormánypárt vezetői mellett ott volt az egykori püspök fia, a leendő egészségügyi miniszter is, aki korábban a HVG-nek beszélt arról, milyen nagy politikai vitái vannak az egykor MIÉP-alelnök bátyjával.
Nem fér hozzá Andy Vajna özvegye annyi pénzhez, amennyit a legtöbben gondolnak, mély kapzsisággal találkozott a férje halála után - nyilatkozta.
A vagyonadó körüli vita mindig ugyanazt a kérdést teszi fel: legyen vagy ne legyen. Pedig nem ez a kérdés. Hanem az, hogy mit kezdünk a pénzzel – akár lesz vagyonadó, akár nem. Egy olyan javaslat körvonalai, amely nem adót akar, hanem rendszert: célzott forrást, mérhető hatást és olyan befektetőt, aki maga dönti el, hová megy a pénze.
Májust idéző hőmérséklet van vasárnap, de a tavasz elején megszokott szelekkel.
A kínai Haier több mint 200 országban van jelen világszerte egymilliárd háztartásban. A vállalat a hazai piacon a Candy márka felvásárlása után vetette meg igazán a lábát, és most elérkezettnek látja az időt a cégnévváltásra.
1998 óta egy rövid megszakítással a parlament tagja volt Bánki Erik, most viszont kiszáll a politikából.
A külpolitikai szakértő óvja Magyar Pétert attól, hogy visszaéljen hatalmával és így ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint az Orbán-rendszer. A szerző, aki a tengerentúli Akció a Demokráciáért civil szervezet vezetője, korábban pedig Bajnai Gordon miniszterelnök fő külügyi tanácsadójaként dolgozott, emlékeztet arra, hogy a Tisza vezére példátlanul nagy felhatalmazást kapott a versengő tekintélyuralmi rezsim lebontására.
Világszerte nő a fürdőhelyek népszerűsége, ebben Magyarország sem számít kivételnek. A talán legismertebb hazai fürdőközpont, Hévíz a jelek szerint képes pótolni az elmaradt orosz és ukrán vendégeket.