Köszönhető ez annak is, hogy az olaszok az idők során egyszerűbb édességeket ötöltek ki, olyanokat, amelyekhez nem kellett feltétlenül mestercukrásznak lenni a Napkirály udvarában. Az amúgy többfogásos étkezéseket kedvelő taljánok a  leginkább meg is elégednek egy kis gyümölccsel, amelyet legfeljebb időnként grilleznek, és leöntenek vaníliás ricotta-  vagy mascarpone krémmel. Na jó, gelato, vagyis fagylalt még jöhet.

Amikor sütésre szánják magukat, akkor azonban rögtön beköszönt a világhír. Az Óperencián innen s túl, így aztán nálunk is megannyi cukrászdában, kávézóban, pizzériában, bisztróban ott ingerkedik manapság a panna cotta, a profiterol, pláne a betevő tiramisu.  Ebbe a sorba illeszkedik a zuppa inglese is, kivéve, hogy többnyire sehol sem kapható az olasz határokon túl, Schengen ide vagy oda.

Nem tagadható, már a nevével is zavarba ejt. Akinek egy kicsiny nyelvérzéke van, az úgy sejti, hogy itt valami zupás, azaz leveses dologról van szó. Ami ráadásul angol. De akkor hogy kerül a csizma az asztalra, bocsánat, a Csizma asztalára?  Teljes megtévesztéssel állunk szemben, mondhatni álcázással.

A zuppa inglese nevének eredete a bonyolult itáliai múltba vész, és feltárása még további tudományos kutatómunkát igényel. Egyelőre annyit lehet csak tudni róla, hogy a vaníliakrémes-piskótás-kandírozott déligyümölcsös ínyencség valamikor a felfedezések korában jött világra, amikor az egzotikus gyümölcsök meg a vanília elérhető kincs lett a kontinensen. A XVI. században Bologna és Ferrara környékén, állítólag a híres d’Este hercegi-fejedelmi család udvarában született meg a zuppa inglese, amelyre úgy ragadt rá az angol jelző, hogy a londoni királyi családdal is kapcsolatban álló hercegek olyan édességet akartak kreálni, amely az angolok ízléséhez is közel áll. Az angolokról meg tudták, hogy szeretnek édes borba száraz piskótát mártogatni, ez viszont emlékeztetett az olaszok kenyérlevesére, tehát adva volt a kapcsolat: krémbe mártogatott piskóta, „leves módjára”.

Akár igaz, akár nem, semmit sem von le a zuppa inglese örömeiből. Ez az édesség amúgy is etimológiai kavalkád, hiszen azt a fajta kissé keményebb piskótát, amit ehhez használnak, az olaszok úgy hívják, hogy Pan di Spagna, azaz spanyol kenyér. A hagyományos, több tojással készülő, puhább piskóta neve genovai tészta, azaz pasta genovesa, amit rejtélyes okokból kifolyólag sokszor franciául emlegetnek, mint pâté génoise... Ha valakinek ezután még mindig nem világos, akkor elmondjuk: a zuppa inglese olyan tiramisu-módra összerakott édesség, amely piskótából, főzött vaníliakrémből, tejszínhabból és/vagy mascarpone krémből áll, édes borral (hagyományosan marsala vagy vin santo, de de nyilván nem sértődik meg a tokajitól sem) meglocsolva, és kandírozott déligyümölccsel ízesítve. Aki pedig bolti piskótából, illetve pudingporból kevert krémmel akarja elkészíteni, az magára vessen.

Mint minden híres eledelnek, a zuppa inglesének is különféle receptvariációi vannak. Olaszországban számos cukrászda és mamma kizárólagos hitelességet csak a saját receptjével  szavatol. Kétségtelen, hogy lehet több piskótával tortaszerűbbre, vagy több krémmel lágyabbra készíteni, avagy bor helyett rummal bolondítani, kandírozott gyümölcs helyett frissel állítani össze, csokoládékrémmel variálni, de a lényeg azonos: piskóta, vaníliakrém, gyümölcs és némi alkohol. Valahogy így:  

1. Először is állítsuk össze a piskótatésztát, amihez ezúttal elég12 deka cukor, ugyanennyi liszt (lehet fele-fele alapon liszt és ételkeményítő) és 4 tojás. A tepsibe simított tésztát 240 fokos sütőben negyedóra alatt megsütjük, közben kikavarhatjuk a vaníliakrémet.
2. Ehhez kell bő fél liter tej (itt is mehet a fele tej, fele tejszín arány), ebben megfőzünk egy felhasított vanília rudat, majd hozzáadunk 8 deka cukorral kikevert négy tojássárgáját. Lassú tűz fölött kevergetve besűrítjük. Ha konokul híg marad, katalizálhatjuk a folyamatot egy kevés   ételkeményítővel
3. Miután mind a piskóta, mind a krém kihűlt, kockázzuk fel az előbb borral vagy rummal meglocsolt tésztát, és egy üvegedényben vagy poharakban rétegezzük egymásra a vaníliakrémmel. Szórjuk minden rétegre apróra vágott kandírozott gyümölcsöt. A tetejére tejszínhab dukál, de azt alábélelhetjük egy kis csokoládékrémmel is, ha csokoládéfüggőek vagyunk. Édes élet jeligére: nem ritka az ilyen.