Tetszett a cikk?

Ha nem sikerül tartani az államilag finanszírozott hallgatók 58-62 ezres keretszámát, akkor egyetemi karok szűnhetnek meg.

Erről az oktatási tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára beszélt kedden. Mang Béla szerint nem szabad elszalasztani azt a lehetőséget, hogy a felsőoktatás területén törvényt módosítsanak, vagy új törvényt hozzanak, mert erre nagyon sokára lesz legközelebb lehetőség. Úgy véli, a felsőoktatási törvény előkészítése az év második felében reális, ezért – mint mondta - az európai csatlakozás legfontosabb elemére, a kétciklusú képzésre vonatkozó kérdéseket kormányrendeletben szabályozzák. Ezzel lehetőséget kapnak az intézmények arra, hogy elinduljanak a bolognai rendszerű képzés első ciklusával – közölte Mang. Az államtitkár elmondta, hogy a júniusra elkészülő kormányrendelet tartalmazná az alapszak-rendszert és azokat a képesítési kereteket, melyeket a bolognai folyamat megkíván ezektől az alapszakoktól. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!