Tetszett a cikk?

A Lukoil olaj- és gáztartalékai tavaly négy százalékkal 20,056 milliárd hordó olajegyenértékre nőttek az egy évvel korábbi 19,3 milliárdról. Ezzel közelebb került a legnagyobb tartalékokkal bíró amerikai ExxonMobilhoz.

A mennyiségből 15,977 milliárd hordó a kőolaj és 24,473 ezer milliárd köbméter a földgáz. Az olaj- és gáztartalék alapján a globális listavezető az amerikai ExxonMobil, amely után a Lukoil következik; az amerikai cégtől való lemaradása tavaly mérséklődött részben annak hatására, hogy a Lukoil Nyugat-Szibériában és Oroszország északi vidékein új mezőket tárt fel, továbbá akvizíciókat hajtott végre.



Vagit Alekperov, a Lukoil elnöke azt mondta, hogy cégének új tervei vannak Azerbajdzsánban, Kolumbiában, továbbá Iránban, és amennyiben ezek közül bármelyik sikeres lesz, az jelentősen növeli a vállalat tartalékait. A Lukoil oroszországi riválisa, a Jukosz a múlt héten arról számolt be, hogy tartalékai tavaly 16 százalékkal 13 milliárd hordó olajegyenértékre nőttek. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!