A 3G mobilszolgáltatás 2006 januárjától indulhat

Eddig nyolc cég vásárolta meg a magyarországi harmadik generációs (3G) mobilhálózat kiépítését célzó pályázati dokumentumot, amelyből öt még nem szereplője a magyar távközlési piacnak.

  • MTI MTI
A 3G mobilszolgáltatás 2006 januárjától indulhat
Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke a Világgazdaságnak az újonnan jelentkezőkről egyelőre csak annyit árult el, hogy főként Európából és a tengerentúlról jönnek, de van érdeklődő az ázsiai piacról is.

A gyors internetezést, multimédiás szolgáltatásokat lehetővé tévő univerzális (UMTS), vagy 3G néven ismert mobilhálózat négy meghirdetett frekvenciája szeptember elsejétől pályázható. A magyarországi mobilpiacon már jelen lévő három szolgáltató mellett a lap szerint jut licenc egy újonnan piacra lépőnek is.

A 15 éves használati jogot jelentő négy licenc értékesítéséből az idén egyenként 5,5 milliárd forint bevétel jut a költségvetésnek első részlet címén. A teljes összeg majd a pályázatra érkező ajánlatok alapján alakulhat ki. Eredményhirdetés decemberben várható, a szolgáltatás 2006 januárjától indulhat meg, elsőként Budapesten.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.