Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A legalább 25 százalékra becsült emelkedés helyett a tavalyi árakon, azaz 400 ezer forintos hektáronkénti átlagárakkal számoltak idén - írja a Földbróker. Ám jövőre javíthat a helyzeten a földalapú támogatások kifizetése.
A keresleti oldalon újra megjelent a külföldiek érdeklődése, akik a méretgazdaságosság nyújtotta előnyöket kihasználva gazdálkodnának Magyarországon - írja jelentésében a befektetési tanácsadó. A hazai befektetői réteg esetében nincs áttörés, bár januárban és szeptemberben élénk érdeklődés jellemezte a piacot. Összességében változatlanul alacsony kínálat párosul alacsony kereslettel.
Korábban mindig a várakozások mozdították felfelé az árakat, mint például az uniós csatlakozás hatása, földalapú támogatások megjelenése. Azonban sem május előtt, sem az azt követő hónapokban nem történt érdemi változás, elmaradt a kereslet bővülése.
Mostantól kezdve már csak a valós kereslet alakulása, illetve jogszabály-változás mozdíthatja az árakat, márcsak azért is mert nincs újabb információ, amely a befektetők döntéseit alapvetően befolyásolhatja - vélik az elemzők.
A bérleti díjak esetében jó hír az, hogy megjelentek a földalapú támogatások, amit várhatóan januárban-februárban fognak kifizetni. Ez megmozgathatja a bérlőket, bérbeadókat, hiszen minden termelő számára fontos az, hogy a terület a minőségtől, művelési eredménytől függetlenül új, fix összegű, évente növekvő, biztos és a jelenlegi nyereséggel összemérhető jövedelemforrást kapott.
A bérleti díjak, az idei átlagos 10 ezer forintos hektáronkénti ár jövő évtől kezdve akár a kétszeresére is emelkedhet. A bérleti díj emelkedése a földkeresletre és a földárakra is visszahathat.
Folyamatosan hallani pletykákat arról, hogy a kormány könnyítené a belföldi (pl. mezőgazdasági) jogi személyek földtulajdon-szerzését. Erre azonban a Földbróker szerint politikai nagyüzem és a választások közelsége miatt egyelőre kevés az esély.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.