Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Közel 660 millió eurót, azaz több mint 160 milliárd forintot ért az öt legnagyobb ingatlanügylet 2004-ben – írja év végi összefoglalójában a Budapest Business Journal (BBJ). A legnagyobb hazai üzletek listáján számos ingatlantranzakciót is találni, a legnagyobbak bevásárlóközpontok és irodaházak cseréltek gazdát. A listáról az öt legnagyobb ügyletet mutatjuk most be.
1. Kiszállt a Plaza Centers
Idén két különálló tranzakcióban értékesítette 16 bevásárlóközpontból álló magyarországi portfólióját a Plaza Centers (Europe) BV. Az eladások összértéke 341,5 millió euró volt – tekint vissza a BBJ.
A csomagból 12 bevásárlóközpontot a francia Klépierre Csoport vásárolt meg nagyjából 285 millió euró értékben, míg a fennmaradó négy plázát a brit Dawnay Day Europe cégcsoport vásárolná meg 56,5 millió euróért. A Klépierre-nek elővásárlási joga van ezekre az egységekre is, ám egyes források szerint ezt nem fogja gyakorolni.
A Plaza Centers tulajdonában marad a magyarországi ingatlankezelő cégének a fele, illetve a Hajógyári Sziget egy része is, amelyet a Magyar Külkereskedelmi Bankkal fejlesztene idegenforgalmi és szórakoztató központtá.
2. Terjeszkedik a SachsenFonds
Közel 130 millió eurót költött a német SachsenFonds alapkezelő két magyar ingaltan felvásárlására idén. Júliusban a a svéd Skanska ingatlancsoport a dél-budai Science Park nevű irodaházát adta el a cégnek 618 millió svéd koronárt, azaz több mint 67 millió euróért. A Skanska 261 millió svéd koronás profitot kaszált az ügyleten.
A frissen megnyílt Science Park 30 ezer négyzetméteres alapterületű, amelynek közel 90 százaléka áll a bérlők használatában, amelyek közül a legnagyobbak a TATA, az EGI, a Kraft, a Swietelsky és az HBO.
A SachsenFonds szeptemberben az amerikai AIG/Lincolntól 62 millió euróért a XII. kerületi Alkotás Point irodaházat is megvette, amely 24 ezer négyzetméteres alapterülettel rendelkezik.
3. Üvegpalota a Vörösmarty téren
Az ING Ingatlanfejlesztő Kft. megkezdte azt a beruházást, amellyel 80 millió euróért új üvegpalotát építene a Vörösmarty téri volt ORI-székház helyére. A négyszintes épületben 6 ezer négyzetméteren kapnának helyet irodák és üzlethelyiságek, a mélygarázs 252 autó befogadására lenne alkalmas, a tetőszinten pedig lusuxlakások épülnének.
Az üzletek bérlői között lesz majd a svéd Hennes & Mauritz (H&M), az olasz Giorgo Armani és Benetton ruházati lánc, valamint egy Magyarországon eddig ismeretlen parfümkereskedelmi hálózat is. Az új épület várhatóan 2005 végén nyílhat meg.
4. Új jövevény a Deutsche Banknál
Idén nyáron 61 millió eurót adott a német Deutsche Bank a XIV. kerületi Park Atrium irodaházért, amelyet az ING épített. A 25 ezer négyzetméteres épület a MOM Park és az Akadémia Bank Center mellé kerül a Deutsche Bank magyarországi befektetési portfóliójában.
5. Francia kézben a Dorottya Udvar
A korábban ipari épületként szolgáló Dorottya Udvar júliusban a francia AXA csoport tulajdonába került, amely 46 millió eurót fizetett érte az AP Sundance Kft.-nek. A tranzakció az AXA az első kelet-közép-európai befektetése volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.