Hat százalék alatti decemberi inflációt várnak

Egyöntetűen 6 százalék alatti 12 havi magyarországi inflációt jósoltak a tavalyi utolsó hónapra az adat nyilvánosságra hozatala előtt megkérdezett londoni feltörekvő piaci elemzők, akiknek zöme 2005 végére már 4 százalékhoz közelebbi éves ütemet vár, év közepi - egyesek vélemények szerint 3 százalék alatti - mélyponttal, és onnan lassú újbóli emelkedéssel.

  • unknown unknown
Hat százalék alatti decemberi inflációt várnak

Az MTI felmérésébe bevont nyolc nagy londoni befektetési ház 2004. decemberi 12 havi inflációs előrejelzéseinek átlaga 5,66 százalék, igen szűk, 0,1 százalékpontos sávban, 5,6-5,7 százalék között szóródva.

A 2005 végi előrejelzések már szélesebb szóródást mutatnak: a sáv 4,0 százaléktól 5 százalékig terjed, 4,3-4,5 százalék közötti tipikus jóslatokkal. Az idei decemberi 12 havi inflációs prognózisok átlaga 4,44 százalék.

A legderűlátóbb 2005-re a Merrill Lynch elemzője volt, 4,0 százalékos decemberi inflációs előrejelzéssel. A legborúlátóbb a Dresdner Kleinwort Wasserstein (DrKW), amely 5 százalékra, sőt bizonyos kockázattal e fölé várja az idei év végi 12 havi visszatekintésű fogyasztói drágulást, úgy, hogy szerinte év közben egyszer sem menne 4,0 százalék alá az éves szintű havi infláció.

A DrKW előrejelzői megjegyezték, hogy a tavaly decemberre várt 5,7 százalék is 1,2 százalékponttal haladná meg a hivatalos célt, és 2004 lesz egymás után a második olyan év, amelyben nem teljesül a központi inflációs célkitűzés. A cég szerint januárban "már jelentősebb inflációcsökkenés" várható, ezzel együtt is azonban változatlanul valós az a kockázat, hogy a 2005. decemberi 12 havi infláció felette lesz "a felvizezett", 3-5 százalékos célsávnak.

A Bank of America elemzője ugyanakkor azt mondta: az első negyedévben "meredek, sőt drámai" inflációlassulás indul meg, már januárban 4,5 százalékig csökkentve az éves drágulási ütemet. A BoA szakértője szerint az idei infláció mélypontja május-júniusban lesz 2,7-2,8 százalékos 12 havi adatokkal, utána azonban - főleg a bázishatások belépése miatt - fokozatos visszagyorsulás várható, a decemberre várt 4,3 százalékig.

A BNP Paribas elemzője is nyárra várja a mélypontot, utána szintén gyorsulással, de ő nem jósolt olyan drámai évközi csökkenést, mint a BoA; szerinte a mélypont 4 százalék körül lesz. A felmérésbe bevont házak előrejelzései (a első számsor a 2004. decemberi, a második a 2005. decemberi 12 havi jóslatokat jelzi, százalékban megadva):

UBS: 5,7, 4,4;

Deutsche Bank: 5,7, 4,5;

BNP Paribas: 5,6, 4,3;

Barclays Capital: 5,7, 4,5;

Bank of America: 5,7, 4,3;

JP Morgan: 5,6, 4,5;

Merrill Lynch: 5,6, 4,0;

DrKW: 5,7, 5,0.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek