EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Közel hatszázmillió forintos uniós támogatásban részesül Esztergom a Széchenyi tér felújításának céljára; az ezt megerősítő dokumentumra szerdán került végleges pecsét Veszprémben.
Az okiratot Knapp János Pál, Esztergom alpolgármestere, Csomor Sándor jegyző, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Irányító Hatóságának képviselői, valamint a VÁTI Kht. mint közreműködő szervezet képviselői látták el kézjegyükkel Börzsei Péter veszprémi közjegyző előtt.
Az esztergomi önkormányzat által kiadott tájékoztató szerint az aláírással megerősített, közel hatszázmillió forintos támogatás kiegészül azzal a tizennyolcmillió forinttal, amelyet a városháza a Belügyminisztérium EU Önerő Alap pályázatán már megnyert. A belvárosi újjáépítéshez maga a város harmincmilliós önerővel járul hozzá.
A Széchényi tér rehabilitációjával a városmag nem csak funkciójában, de küllemében is teljesen megújul. A közforgalom elől elzárt terület egyedi díszburkolatot kap, láthatóvá lesznek a mostani aszfalt alatt rejtőző régészeti emlékek, két új köztéri szobrot is felállítanak.
A teret szegélyező két patinás házsor is új köntöst kap, a vendéglátó kerthelyiségek alapterülete négyszeresére nő. Bővül az idegenforgalmi rendezvénykínálat: színielőadásokat, kamaraszínházi bemutatókat, középkort idéző látványos rendezvényeket tervez az önkormányzat a három hónapról a remények szerint az év háromnegyedére bővülő idegenforgalmi szezon idejére.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.