Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A gépjárművek zöldkártyájához hasonló igazolást, úgynevezett energiapasszust kapnak 2006-tól a magyarországi lakások – értesült a Népszabadság. A bizonyítvány kiváltása szakértői becslések szerint legalább 40 ezer forintos többletköltséget ró majd az ingatlantulajdonosokra.
A passzus az ingatlan energetikai jellemzőit fogja tartalmazni, s – a háztartási gépek mintájára - A, B, C, illetve D kategóriába fogja a lakásokat besorolni. Az igazolás adatokat tartalmaz majd az épület építőanyagairól, szigetelésének, nyílászáróinak, fűtésrendszerének állapotáról, valamint regisztrálják benne a lakás széndioxid-kibocsátását, típusát, alapterületét, tulajdonosának adatait és az építés évét is – írja a lap.
A bizonyítványt azoknak kell majd kiváltaniuk, akik építési, illetve használatbavételi engedélyért folyamodnak (tehát az új lakások építtetőinek), illetve akik használt lakásukat eladni, illetve építésiengedély-köteles módon átalakítani szeretnék. Ugyancsak ki kell váltaniuk a passzust azoknak, akik öröklik az ingatlant.
Építőipar: 7 százalékos növekedés novemberig |
Hét százalékkal nőtt éves szinten 2004 első tizenegy hónapjában az építőipari termelés Magyarországon – derül ki a KSH frissen közzétett adataiból. Az ágazat november végéig 1 506 milliárd forintos termelési értéket produkált. Novemberben 10,8 százalékkal volt nagyobb az építőipari termelés, mint egy évvel korábban. |
Az igazolásokat úgynevezett energiaauditorok fogják kiállítani, akiket már képeznek a budapesti Műegyetemen. Egy vizsgálat legalább 40 ezer forintba kerül majd, legalábbis így számolnak az uniós példák alapján a hazai szakemberek.
Az irat bevezetése uniós előírás. A lakásügyi hivatal ugyanakkor ettől függetlenül is időszerűnek tartja a passzus bevezetését, a magyar lakóépületek 70 százaléka ugyanis csapnivaló energetikai állapotban van. A remények szerint az energiapasszus környezettudatosabb energiafelhasználást ösztönöz majd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.