Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Németországban a háztartások megtakarítása 4,1 ezer milliárd euróra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 3,92 ezer milliárdról a tőzsdei árfolyamok emelkedésének és takarékoskodásnak köszönhetően.
A megtakarítási kvóta egy év alatt az elkölthető jövedelmek 10,7 százalékáról 10,9 százalékára nőtt, ami a legmagasabb ráta kilenc év óta – tette közzé hétfőn elemzésében a Dresdner Bank/Allianz-csoport.
A befektetők azonban óvatosak voltak, a magas kőolaj ár, és a gazdasági kilátások bizonytalansága miatt sokan nem részvényekbe és befektetési alapokba, hanem bankbetétbe tették a pénzüket, az átlagosnál nagyobb mértékben.
A megtakarított pénzek több mint 60 százaléka bankbetétekbe és biztosításokba áramlott. A tőzsdei fellendülés idején a megtakarítások 70 százalékát részvényekbe, illetve befektetési alapokba tették.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kínai kutatók fehérjemarkereket vizsgáltak.