EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A világ jegybankjainak összesített devizatartaléka 3800 milliárd dollár körül lehet –állapította meg a 2004. májusig 65 központi banktól szerzett adatok alapján a Central Banking Publications (CBP) londoni szakkiadó most nyilvánosságra hozott tanulmányában.
A tartalékok 2001 eleje óta 66 százalékkal növekedtek. A felmérésben szereplő bankok 93 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mérsékeltebb ütemben tovább növekednek tartalékaik. Eszerint 2008-ra azok együttes összege elérheti az 5 ezer milliárd dollárt, vagyis a következő négy év alatt mintegy 30 százalékos lehet a növekedés.
A CBP szerint a feltörekvő piacú országok (a nagy ázsiai, valamint egyes latin-amerikai országok és valamennyi kelet-európai állam Oroszországgal együtt) hivatalos devizatartalékai már 2003 végére elérték a 2000 milliárd dollárt, azaz meghaladták a fejlett ipari országok hasonló tartalékainak együttes összegét. A feltörekvők devizatartalékai az Európai Központi Bank becslése szerint tavaly további 260 milliárd dollárral bővülhettek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.