Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Lakásügyi fejlesztésekkel kapcsolatos két évre szóló együttműködésről írt alá Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter és Robert Hage, Kanada nagykövete, a Canada Mortgage and Housing Corporation (CMHC) szövetségi vállalat képviseletében szándéknyilatkozatot kedden.
A Regionális Fejlesztésért és Felzárkóztatásért felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala közleménye szerint az együttműködés célja, hogy minél több magyar állampolgár juthasson kedvező feltételekkel otthonhoz, miközben az állam és a lakásvásárlók is nagyobb anyagi biztonsággal számolhatnak a hitelügyletek során.
A dokumentum aláírói lehetőséget látnak a két ország szakembereinek sikeres közös munkálkodására a lakásfinanszírozás, a lakáspolitika alakítása és korszerűsítése, valamint lakáspiaci információs rendszerek kialakítása és fejlesztése terén.
Az együttműködés hozzájárulhat a jelzálog-biztosítás magyarországi bevezetéséhez és egy olyan hitelgarancia alap létrejöttéhez, amely nagyobb pénzügyi biztonságot nyújt a szerződő feleknek. A közlemény szerint a Fészekrakó program alapjai is részben már a kanadai modellre épülnek.
A Fészekrakó program az ügyfélszolgálatnál február 1-e óta 1240-en érdeklődött személyesen, 4260-an telefonon és 1420 email érkezett. A Fészekrakó honlap a 4 hét alatt több mint 87 ezer látogatást és 72 ezer hitelkalkulációt regisztrált. A hat piacvezető banknál az első hónapban összesen közel 50 ezer érdeklődő járt és február végéig már 545 befogadott hitelkérelemről és 152 aláírt szerződésről értesült a miniszter hivatala.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.