Az intézet IngatlanBarométer című kiadványa szerint a gazdaság szereplői az idén az első fél évben az ingatlanpiac szinten maradását prognosztizálják úgy, hogy a lakásépítési és forgalmazásdinamikája mérséklődik, az infrastrukturális fejlesztéseké pedig folyamatosan és tartósan erősödik.
Az Ecostat IngatlanBarométerének értéke tavaly a IV. negyedévben 50,8 százalékra csökkent a III. negyedévi 51,5 százalékról. Belyó hangsúlyozta, hogy a lakáspiacot nagymértékben a makrogazdasági mutatók alakulása alakítja. Úgy vélte, hogy a GDP 4 százalék körüli növekedése javíthat majd a lakáspiacon.
Az ingatlanforgalmazók már tavaly is negyedévről negyedévre csökkenő mértékű forgalmat és bérlési szándékot jeleztek és ezt valószínűsítik 2005. első negyedévére is - számolt be Belyó. A lakosság továbbra is az új építésű lakásokat és az építési telkeket keresi majd, így csökken a használt lakóingatlanok iránti vásárlási kedv.
Az ingatlanforgalmazó cégek várakozásait jellemző index tavaly 52 és 58,2 százalék között mozgott, míg a lakosság ingatlanpiaci konjunktúra indexe tavaly 3,6 százalékponttal csökkent. Az ingatlanberuházó cégek a forgalmazóknál korábban érzékelték a piac telítettségét, folyamatosan mérsékelték várakozásaikat.
Akár 10 százalékkal is drágulhatnak idén a lakások
Az új és jó helyen lévő, kis alapterületű vagy jól felszerelt lakások ára akár 6-10 százalékkal is emelkedhet - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Hősiesen küzdött Haiti, de végül kikapott Skóciától
Nem bírt egymással Brazília és Marokkó
A 70 százalékos labdabirtoklás is kevés volt, 2–0-ra győztek az ausztrálok a törökök ellen
Az elillanó német varázst próbálnák kihasználni az afrikaiak és a történelem legkisebb vb-nemzete – bemutatjuk a foci-vb E csoportjának csapatait
Németország leiskolázná az újoncot, Japán a legnagyobb sztárja nélkül küzd Hollandia ellen
A texasi republikánusokat nem hozta lázba a foci-vb
Az angol válogatottnak tornádóveszély miatt kellett fedezékbe húzódnia
A foci-vb kabalafiguráinak öltözve razziáztak a perui rendőrök
Szorongás, teljesítménykényszer, szerhasználat – az új generációs függőségek vajon veszélyesebbek, mint az alkohol?
A szorongás, a teljesítménykényszer és az identitáskeresés új mintázatai ma már nemcsak a fiatalok életmódját, hanem a függőségekhez való viszonyukat is alapjaiban alakítják át.