Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az APEH hétfőn közzétette, hogy mely tevékenységeket végző vállalkozások készülhetnek nagyobb eséllyel 2006-ban az adórevizorok látogatására – írja a Napi Gazdaság.
Ebbe a körbe tartoznak az újonnan alakult vállalkozások, továbbá a gyakori székhelyváltoztatók, de nem lehetnek nyugodtak a távközlésben és a médiaiparban érdekelt vállalkozások sem. Nevesítetten szerepelnek a célpontok között a regisztrációsadó-köteles körbe tartozó gépjárművek értékesítői is.
Újdonság a korábbi évekhez képest a kereskedelmi és szálláshely-szolgáltatást nyújtók, valamint a gépjárműjavítással foglalkozók nevesítése az ellenőrizendő főbb tevékenységek között. Különleges figyelmet kapnak a gyógyszerforgalmazók is a „jelentős költségvetési kapcsolatok miatt”.
A foglalkoztatás jogszerűségének a vizsgálatára kiemelten figyelni fog az adóhivatal, tekintettel arra, hogy az idén június végén lejár a színlelt szerződések átalakítására adott moratórium. Ugyanígy többletmunkát ad az egyéni járulékszámlák kialakítása az APEH számára, a járulékok bevallási rendjének áprilisi változását követően fokozottan ellenőrzik majd a kötelezettséget elmulasztókat. A vagyongyarapodás-vizsgálatok is gyakoriak lesznek - írja a Napi Gazdaság.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.