Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint politikai bizonytalanságot okozhat az euró magyarországi bevezetéséről 2008-ban tartandó népszavazás mindkét nagy párt által támogatott ötlete, amelyet az elemzők a választási kampány elemének tartanak.
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által naponta összeállított európai helyzetjelentések hétfői kiadása szerint "nem világos", hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek mi a szándéka a (véleménynyilvánító) euróreferendummal.
A ház szerint 2008-ban már túl késő lenne elkezdeni a felkészülést a 2010-es eurócsatlakozásra, és a 2010-es belépési dátum megszavazása "nem fogja azt hirtelen elérhetővé tenni". Nehéz elképzelni, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) elnézőbb lenne, csak azért, mert a magyar közvélemény támogatja a 2010-es időpontot, áll a Goldman Sachs hétfői gyorselemzésében.
A ház már a múlt héten, az euróövezet bővítési kilátásairól Londonban kiadott, húszoldalas külön jelentésében azt írta: az EKB valószínűleg még sokkal szigorúbban fogja érvényesíteni a maastrichti feltételrendszert az euróövezetbe belépni szándékozó új EU-tagországok esetében, mint az alapító tagok felvétele idején, ezért például Magyarország és Lengyelország nem számíthat arra, hogy ebben az évtizedben felvételt nyer a valutaunióba, amely "egyáltalán nem is látja szívesen" az új EU-tagokat.
Hétfői kommentárjában a Goldman Sachs - megjegyezve, hogy a Fidesz a múlt héten a GDP-arányos egészségügyi kiadások 7 százalékra emelését ígérte a jelenlegi 4,2 százalékról, hétvégi kongresszusán pedig megerősítette egyéb költekezési és adócsökkentési ígéreteit is - azt írta: a költekezési ígérgetések olyan környezetet teremtenek, amelyben a választások után nehéz lesz költségvetési szigorító intézkedéseket bevezetni.
A Dresdner Bank londoni befektetési és elemző központja (DrKW) napi európai feltörekvő piaci helyzetjelentéseinek hétfői kiadásában az eurónépszavazás felvetését úgy kommentálta: a bejelentést "bizonyos kétkedéssel" kell fogadni, és a most zajló választási kampány összefüggésében kell értékelni.
A londoni Dresdner-elemzők megjegyzik, hogy Magyarországnak az EU-csatlakozási szerződés értelmében nincs kimaradási lehetősége, vagyis kötelezően be kell majd vezetnie az eurót. Ha pedig az euró köztámogatottságának felmérésről van szó, számos közvélemény-kutatás jelzi máris, hogy az euró magyarországi támogatottsága a legmagasabbak között van a tagjelölt országokban: a magyarok több mint 50 százaléka pártolja a közös valutát, és mintegy 35 százalékuk van ellene, áll a londoni DrKW-elemzésben.
A Dresdner szerint az eurónépszavazás "egyetlen életképes indoka" nem magának az eurócsatlakozásnak a megkérdőjelezése, hanem a referendum időzítése lehet. Ez politikai előnyt hozhat a következő kormánynak, ugyanis ha esetleg negatív válasz születik, az alkalmat teremt az eurócsatlakozás dátumának hivatalos halasztására, és az így nyert idő alatt a hatóságok fenntartható módon teljesítheti a maastrichti feltételeket, írták a londoni Dresdner-elemzők.
A ház szerint mindazonáltal a referendum megtartása költségesnek bizonyulhat, és bizonytalan politikai következményekkel járhat. A londoni Dresdner-részleg ezért azt valószínűsíti, hogy a következő kormány végül is ejti az ötletet, amelytől a ház így nem vár különösebb piaci hangulati hatást.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.