szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 306,98 pontos csökkenéssel, 22510,34 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 1,35 százalékos gyengülés.

A részvénypiac forgalma 20,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7,94 ponttal, 0,38 százalékkal 2092,49 pontra emelkedett. Juhász Richárd, a Concorde Rt. üzletkötője elmondta: közepes forgalom mellett csak a nap végére "tért magához" a piac.

Tovább gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán, az eurót délután 4 óra tájban 266,55/70 forinton jegyezték, szemben a kedd késő délutáni 265 forint körüli jegyzéssel. A szakértő a forint gyengülését és bizonytalanságát jelölte meg a gyenge eredmény okaként.

A nap vesztesének a több mint 3 százalékot csökkenő Richtert nevezte, hozzátéve, hogy a papír valószínűleg az orosz gyógyszerár-támogatással kapcsolatos bizonytalanságokról szóló híresztelések miatt gyengült.

A régió piacairól szólva elmondta, hogy azok a magyarországi kereskedéshez hasonlóan a nap elején 2 százalék körüli mértékben estek, a nap végére azonban 0,5 százalékos gyengüléssel zártak. Ez jó jel a csütörtöki kereskedésre nézve - jegyezte meg.

Míg az OTP és a Mol a nap végére összeszedte magát, az index a Richter jelentős esése miatt csökkent a régiós átlagnál nagyobb mértékben. A Mol 8,9 milliárd forintos forgalomban 90 forinttal, 0,41 százalékkal gyengült, 21600 forinton fejezte be a kereskedést. Az OTP-részvények ára 113 forinttal, 1,46 százalékkal 7627 forintra csökkent, a bankpapírral 5,3 milliárd forint értékben
kereskedtek.

A Richter árfolyama 1390 forinttal, 3,27 százalékkal esett, záráskor 41110 forintot értek a társaság részvényei, forgalmuk 2,3 millió forint volt. A másik gyógyszerpapír, az Egis 295 forinttal, 0,97 százalékkal 30650 forintra drágult. A Magyar Telekom 14 forinttal 970 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ungváry Krisztián Gazdaság

BÉT: a Magyar Telekom és a Richter a nap vesztese

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534,78 pontos csökkenéssel 21 716,31 ponton zárt, a hétfői záráshoz képest ez 2,40 százalékos gyengülés. Magas volt a forgalom, 34 milliárd forintot meghaladó értékben kereskedtek a tőzsdén, a vezető részvények árfolyama jelentősen vesztett értékéből.

MTI Gazdaság

Korrekció a tőzsdén, zuhanó Richter-részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 217,43 pontos emelkedéssel 23437,42 ponton zárt szerdán, az előző napi záró értékhez képest ez 0,94 százalékos erősödés. A közepes, 19,7 milliárd forintos forgalomban a Richter kivételével az összes vezető részvény ára emelkedett.

Vidnyánszky a Berliner Ensemble igazgatójának: Te nem a megbékélést szolgálod, hanem a megosztottságot szítod

Vidnyánszky a Berliner Ensemble igazgatójának: Te nem a megbékélést szolgálod, hanem a megosztottságot szítod

Három év börtönt kapott a kislányát begyógyszerező kecskeméti nő

Három év börtönt kapott a kislányát begyógyszerező kecskeméti nő

Egy hiba miatt telefonszámokat lehetett kiszipkázni a TikTok rendszeréből

Egy hiba miatt telefonszámokat lehetett kiszipkázni a TikTok rendszeréből