szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az OTP bankcsoport 46,187 milliárd forintos konszolidált, nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti adózott nyeresége megfelel az időarányos tervnek, s picit erősebb is a korábbi első negyedévekénél - mondta Spéder Zoltán alelnök, vezérigazgató-helyettes az első negyedévi gyorsjelentést értékelve hétfőn.

Szerinte ismét sikerült pozitívan meglepni az elemzőket és a piacokat is, hiszen az elemzői átlag 43,9 milliárd forint volt. Spéder Zoltán szerint az első negyedéves számok alapján az idei profitterv teljesülni fog, amit segít majd a leányvállatok költséghatékonyságának javítására elindított projekt is. Ennek eredménye az első negyedévben még nem érződött, ám éves szinten 1-1,5 milliárd forint költségmegtakarítást várnak tőle.

A második negyedévben több tervezett akvizíció esetében döntés várható, a szerbiai Kulska banka esetében akár napokon belül. Ha a tervezett tranzakciók harmada-fele összejön, már jó eredmény lenne, érdemben hozzájárulna az eszköznövekedéshez - mondta Spéder Zoltán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Újabb bankokat vásárolna az OTP

Az OTP Bank Szerbiában és Oroszországban egy-egy, Ukrajnában pedig két bank megvásárlásáról tárgyal - jelentette be Csányi Sándor elnök-vezérigazgató a bank pénteki, évi rendes közgyűlésén. A külföldi leányvállalatok profitja tavaly 43 százalékkal nőtt s 11,5 százalékkal járultak hozzá az OTP csoport eredményéhez.

MTI Gazdaság

Az OTP is pályázik a Raiffeisen ukrán leányára?

Osztrák lapértesülések szerint az OTP Bank is indult a Raiffeisen-csoporthoz tartozó JSCB Raiffeisenbank Ukraine értékesítési tenderén, amelyért az osztrák tulajdonos a könyv szerinti érték többszörösét reméli. A magyar pénzintézet nem kommentálta a sajtóhírt.