szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jövő hónaptól 5,8 százalékkal növekedhet a fővárosi önkormányzat egyszemélyes gazdasági társaságai vezérigazgatóinak, valamint az igazgatóságok és a felügyelő-bizottságok tagjainak bérezése, ha az önkormányzat szakbizottságának keddi álláspontját megerősíti egy hét múlva a Fővárosi Közgyűlés is.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elmarasztalta a városvezetést amiatt, hogy folyamatos sürgetésük ellenére évek óta nem terjesztenek elő korrekt, a piaci viszonyoknak megfelelő bérezési javaslatot. Szerinte a vezérigazgatók 500-600 ezer forint körüli bruttó alapbérét a versenyszférához hasonló mértékűre kellene emelni. Az éves keret 150 százalékáig terjedő prémium nagyságát viszont minimálisra csökkenthetnék.

Zsinka László MIÉP-frakcióvezető a feladatukhoz képest "komolytalannak, aránytalanul" soknak tartotta az Enviroduna Kft. ügyvezetőjének bérezését. Ez ugyanis 200 ezer forinttal magasabb, mint például a Főtáv Rt. vezérigazgatójának a bruttó 600 ezer forint körüli havi fizetése. Ezt a céget a csepeli központi szennyvíztisztító építésével összefüggő feladatokra hozták létre. Munkájukat azonban a képviselő szerint mára jórészt átvette a beruházást bonyolító cég. A politikus kifogásolta azt is, hogy egy ilyen kft.-nél két ügyvezetőt foglalkoztatnak több mint 700 ezer forintos havi fizetéssel.

Somlyódy Csaba (MSZP) bizottsági elnök azon indítványát a többség elutasította, hogy most csak a vezérigazgatók bérét emeljék, az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok pártok által delegált tagjai ne kapjanak tiszteletdíj-emelést.

Az ellenzékiek furcsának tartották, hogy az elnök előzetes egyeztetés nélkül, a helyszínen jött elő az ötletével, miközben a privatizált fővárosi cégeknél már a múlt hónapban megvalósult egy ilyen mértékű béremelés a vezető testületekben. Részben kormánypárti szavazatokkal a többség megszavazta Wintermantel Zsolt azon javaslatát, hogy a főpolgármester 90 napon belül terjesszen elő javaslatot e cégvezetői kör bérezési rendjének korszerűsítésére. Nem támogatta az indítványt az elnök mellett Székely Gábor (SZDSZ) alelnök sem.

A közgyűlés elé kerülő javaslat szerint a Főtáv, a BKV és a Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatójának bére 667 ezer forintra növekedne. A közepes nagyságú cégek, mint például a Kertészeti, a Temetkezési és a Vidám Park Rt. vezérigazgatójának fizetése 552 ezer forintra, a kisebb kft-k. ügyvezetőinek pedig 300 ezer forint körüli összegre növekednének. A cégvezetők éves jövedelmük 150 százalékos prémiumát kaphatják meg, a BKV-nál ennek nagyságát külön menedzserszerződésben rögzítik. Az igazgatósági elnökök maximum 317 ezer forintos, a felügyelő-bizottsági elnökök 250 ezer forintos, a tagok pedig 185 ezer és 94 ezer forint közötti díjazást kaphatnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Gazdaság

Jobban nőtt a közalkalmazottak bére

A bruttó keresetek 7,2 százalékkal, a nettó keresetek 8,3 százalékkal voltak magasabbak az év első két hónapjában az egy évvel korábbinál - közölte a KSH. A foglalkoztatottak száma 0,8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.