szerző:
MTI

A tanácsadó mérnökök nemzetközi konferenciáját tartják szeptember 24-27. között Budapesten – jelentették be a szervezők.

A Tanácsadó Mérnökök Nemzetközi Szövetsége (FIDIC), az Európai Tanácsadó Mérnökök Szövetsége (EFCA) és a magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége (TMSZ) budapesti világkonferenciáján 67 ország mintegy 700 delegáltja vesz részt. Céljuk, hogy megvitassák a tanácsadó mérnök szakma előtt álló kihívásokat, új feladatokat.

Jorge Diaz Padilla, a FIDIC elnöke hangsúlyozta: célkitűzésük a versenyképesség fenntartása és az ezen alapuló gazdasági növekedés elősegítése a magánszektorban működő tanácsadó mérnökök révén.

Bretz Gyula, a TMSZ elnöke utalt arra, hogy egyre inkább változik a mérnökök feladata, és ebben a mérnöki tanácsadás, a konzulens feladatok ellátása erőteljesen előtérbe kerül. Szövetségük szerint az egyre inkább pénzügyi szektorból kikerülő megbízókat abba az irányba kell befolyásolni, hogy a minőséget, az igényes műszaki megoldást helyezzék előtérbe, mert nem mindig az olcsó megoldás a legjobb.

Éhn József, a TMSZ alapító, tiszteletbeli elnöke az MTI-nek elmondta, hogy Magyarországon a szakma számára gondot jelent a mérnök tanácsadók dezintegrációja. Szövetségüknek 86 jogi személyiségű tagja van, ugyanakkor ezen a területen tízszer többen működnek. Régóta küzdenek azért, hogy a szakmai jogosultságot a mérnök tanácsadóknál is a Magyar Mérnöki Kamara, mint köztestület vegye át szövetségük bevonásával. Ebben az esetben Magyarország is eljuthat a németországi szintre, ahol az ottani köztestületi szakmai kamara mondja meg milyen végzettség, feltétel szükséges a tanácsadói mérnöki tevékenység végzéséhez.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Új sport- és konferenciacsarnok nyílik a fővárosban

Átadás előtt áll az ország legnagyobb sport- és rendezvénycsarnoka, amely a Budapesti Olimpiai Központ (BOK) területén, az egykori sportszövetségek székháza, illetve az Olimpiai Csarnok helyén épült fel. Az első sporteseményre - egy jégrevűre - szeptember 1-jén kerül sor, pár nappal később pedig már tornagála helyszíne lesz az új létesítmény.

MTI Gazdaság

Konferencia az alternatív energiaforrásokról Szegeden

Az energiaszektorban érdekelt irányító és végrehajtó szervezetek külföldi és hazai képviselői tartanak előadásokat az Alternatív energiaforrások című tudományos és befektetési konferencián, amelyet a Csongrád Megyei Önkormányzat (CSMÖK) május 24-25-én rendez Szegeden - jelentették be pénteken, a Tisza-parti városban.

Hét nap

DONORKONFERENCIÁK

Két nemzetközi donorkonferenciának is helyet adott a svéd főváros a múlt héten.

MTI Tech

Nemzetközi Üstökös Konferencia Körmenden

Körmenden, a polgármesteri hivatal nagytermében május 6-án és 7-én Nemzetközi Üstökös Konferenciát tartanak, amelyet a Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány szervez.

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Ez a mesterséges intelligencia 5 évvel korábban jelezheti a mellrák kialakulását

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Nincs türelmi idő, büntetik a parlagfűirtást elmulasztókat

Pénztárcát lopott a győri vasútállomáson, segítsen a rendőrségnek megtalálni!

Pénztárcát lopott a győri vasútállomáson, segítsen a rendőrségnek megtalálni!

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

És akkor kiderült, mi is az igazság a magyar gazdaságról

Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár

Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár