Békesi László. A globalizáció mindent megváltoztatott © HVG

A modern, demokratikus, piacgazdasági szisztémában működő államoknak az új évezred elején egyszerre kell megfelelniük a globális világgazdaság versenykövetelményeinek, kedvező feltételeket adva a gazdasági szereplők számára, illetve garantálniuk kell a társadalmi stabilitást a szociális problémák kezelésével és a veszélyes mértékű különbségek csökkentésével. Mindezt a több adottsághoz alkalmazkodva kell teljesíteni. Egyrészt a társadalom korösszetételének változásával csökken az aktív, nő az inaktív népesség részaránya, így egyre kevesebb keresőnek kell gondoskodnia az állam létfenntartásáról. Másrészt a modernizáció, a rohamos technikai fejlődés folyamatosan növeli a szolgáltatások költségeit. Harmadrészt míg az államháztartás nemzetállami, addig a gazdasági szereplők globális méretekben, hálózatszerűen működnek.

Az egyes nemzetek költségvetési politikáját alapvetően meghatározó folyamatok következtében már nem lehet a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának korlátlan rontása árán tartósan dinamizálni a gazdaság növekedését, illetve az infláció felpörgetésével javítani a foglalkoztatás viszonyait. A modern államok gazdaságpolitikája már nem képes elviselni a mesterséges keresletnövelést a költségvetési gyakorlatban, ez már középtávon is a várttal ellentétes hatást vált ki, rontja a tőke, a jövedelmek és a vagyonok reálértékét, a nemzetgazdaság tőkevonzó- és megtartó képességét. A stagnáló vagy recesszióba hajló gazdaságot ily módon dinamizálni próbáló kísérletek mindenütt zsákutcának bizonyultak, látványos kudarcba fulladtak. A megváltozott körülmények között módosult a foglalkoztatottság és infláció közötti összefüggés is, mely szerint csökken a munkanélküliség, ha emelkedik az inflációs ráta. A növekvő infláció az 1970-es évek óta végső soron a cégek, munkahelyek megszűnéséhez vezet. Ennek megfelelően az egyensúlyi és inflációs korlát a világgazdaság nemzeti szereplői számára egyre keményebb követelmény lett, melynek teljesítését egy-egy ország elemzésekor és minősítésekor kiemelt szempontnak tekintenek.

Az állam gazdasági szerepének és funkcióinak módosulása három pontban összegezhető. Első az állam tulajdonosi szerepének egyenletes csökkenése, az állami vagyon privatizálása. Második az állam gazdasági szabályozó szerepének erősödése, az egyenrangú verseny feltételeinek megteremtése. A harmadik az állami jövedelemelvonás és újraelosztás mérséklődése, amely arra a felismerésre vezethető vissza, hogy az eredeti tulajdonosok nettó jövedelmének növekedése az egész gazdaság számára hasznosabb döntésekhez vezethet, mintha azt az állam centralizálja és költi el, illetve a globális méretű hatékonysági verseny kiterjed az adók és járulékok formájában megjelenő állami elvonásokra is.

Magyarország jelenleg magas államháztartási hiánya miatt kénytelen ezeket emelni, ez rontja a gazdaság versenyképességet. Uralkodó tendencia továbbá a gazdasági feltételek javítását szolgáló célok erősödése, így a modern infrastruktúra gyors ütemű fejlődése, a humán befektetések, az oktatás, képzés fejlesztése, valamint az egyéni megtakarításra, öngondoskodásra ösztönző megoldások támogatása.
A modern gazdaságokban a lakosság, a vállalkozások és az állam a fő jövedelemtulajdonosok. A lakosság jövedelmeiből többet takarít meg, mint amennyi hitelt igénybe vesz. Az állami deficit finanszírozása többnyire nem okoz gondot, ha a lakossági megtakarítás képes fedezni a hiányt. Ha a deficit nagyobb a lakossági megtakarításoknál, a hiány csak külső források bevonásával fedezhető, az államháztartás ilyenkor a pénzpiacon magas hozamokat ígérve versenyez a megtakarításokért, növelve ezzel az inflációs nyomást. Ha az összes lakossági megtakarítás is kevés a hiány fedezéséhez, akkor előáll az „ikerdeficit-szindróma”, azaz a költségvetési deficit növeli a folyó hiányt és a külső államadósságot, ennek hatásai az egész gazdaságállapotát rontják. A magyar államháztartás már hat éve ilyen ikerdeficitet hoz létre, amely az új konvergencia-program alapján is csak 2009-10 táján szüntethető meg.

Mivel jelenleg Magyarországon 3,1 millió ember adóbefizetéséből kell fedezni 10 millió állampolgár egészségügyi ellátását és 3 millió nyugdíjas nyugdíját, gyökeres reformok nélkül az államháztartás belátható időn belül finanszírozhatatlanná válik. Ebből a csapdából csak a nyugdíjjárulékok állandó növelésével, az aktív korosztály fokozott terhelésével lehetne kitörni, ez azonban nem járható út. A gazdasági fejlődés és a járulékrendszer reformja esélyt adhat a járulékfizetők körének, illetve a járulékok alapjának bővülésére, de ez sem elég. Egy másik modell szerint az állami támogatás mellett a nyugdíj nagyobbik részét az aktív korszakban befizetett járulékok hozama fedezi, ez kiegészül a saját megtakarításokkal, Magyarország 1997-ben tért át erre a szisztémára, amelynek kiépítése azonban nem fejeződött be, a jelenlegi rendszer 2012-re finanszírozhatatlan lesz, ezért elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár felemelése az átlagéletkor növekedését követve.