Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A versenyképesség javítása érdekében szükség van az adó- és járulékpolitika strukturális átalakítására, amelyet még ebben a kormányzati ciklusban el lehet indítani - mondta Kóka János gazdasági miniszter a Versenyképességi Tanács ülését követően.
A Versenyképességi Tanács ülésén éles felvetések érték a közigazgatási szolgáltatások minőségét, valamint az adó- és járulékpolitika struktúráját; a felek azonban a konvergenciaprogram végrehajtása mellett foglaltak állást - mondta Kóka János gazdasági miniszter.
A miniszter szerint az adórendszeren belüli strukturális átalakítás az élőmunka terheit érintené és szélesítené az adózók bázisát. A strukturális átalakításra azért van szükség, hogy könnyebb, egyszerűbb helyzetbe kerüljenek a vállalkozások Magyarországon.
Kóka János szerint a magyar gazdaság és a nemzeti fejlesztés központjában a versenyképességnek kell állnia. Ennek egyik feltétele az üzleti környezet javítása - tette hozzá. A miniszter ismertette a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) "üzletre hangolva" című programját.
A program célja, hogy csökkentsék a vállalkozások működési és tranzakciós költségeit. "Célunk, hogy az állam ne gátolja, hanem segítse a vállalkozásokat" - mondta Kóka János. Ehhez jobb szabályozásra, kevesebb papírmunkára, adminisztrációs terhekre, a pénzügyi és jogi kockázatok csökkentésére és patrióta gazdaságpolitikára van szükség.
Fő beavatkozási területként a miniszter megemlítette a cég- és adóadminisztráció egyszerűsítését, a vállalkozások jogbiztonságának növelését, a pénzügyi működési feltételek javítását, a verseny tisztaságának, átláthatóságának biztosítását is. A miniszter szerint a programból az év végére készülhet el egy kormány előterjesztés.
Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke és a Versenyképességi Tanács társelnöke elmondta: a tanács rendszeresen, határozott javaslatokat készít mind a versenyképesség rövid és hosszú távú javítása érdekében.
A keddi ülésen a gazdasági élet szereplői mellett részt vettek a parlamenti pártok szakértői is; eljött a kooperáció időszaka - tette hozzá a gazdasági miniszter.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.