Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Nem változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon pénteken, az eurót délelőtt fél tíz tájban 260,50/60 forinton jegyezték, ami gyakorlatilag megegyezik a csütörtök délutáni szinttel.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén résztvevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán csattogtak a fényképezőgépek.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Az építési és közlekedési miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Az oroszok MS001 drónja maga választja ki a célpontokat.