Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az Európai Központi Bank szigorítja monetáris politikáját 2007-ben, ha az eurózóna fellendülése a várakozásoknak megfelelően folytatódik – mondta Jean-Claude Trichet az EKB elnöke.
A központi bank vezetője az Európai Parlamentben vett részt az EKB éves beszámolójáról lefolytatott vitában. Trichet elmondta: ha az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a gazdaság helyzete, akkor a központi bank szigorítja monetáris politikáját. Szerinte a gazdasági növekedés az eurózónában jelenleg stabil, sokkal megalapozottabb, mint korábban, s főként a belső kereslet által fenntartottá vált.
Az EKB vezetője aláhúzta, hogy az inflációs veszély 2007-re nem múlik el, ezért a bank éberen figyeli majd a fejleményeket, hogy közép és hosszú távon is garantálja az árstabilitást.
A képviselők elé terjesztett jelentés dicséri a bank kamatpolitikáját, miközben arra figyelmeztet, hogy óvatosságra van szükség a kamatok növelésekor.
A jelentés ugyanakkor arra szólítja fel az EU-t, hogy legyen kezdeményezője annak a globális vitának, amely az árfolyamfedezeti alapok működésének jobb ellenőrzéséről szólna. Jean-Claude Trichet megjegyezte, hogy az árfolyamfedezeti alapok potenciális kockázatot jelentenek a pénzügyi stabilitásra nézve, mivel jelenlétük egyre nagyobb a pénzügyi rendszerben.
A bank vezetője világossá tette azt is, hogy minden árfolyamfedezeti alappal kapcsolatos szabályozást egyeztetni kell az Amerikai Egyesült Államokkal.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.