Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Szerda délutánig 33 pályázat érkezett a tervezett új Kormányzati Negyed elhelyezésére alkalmas terület kiválasztására meghirdetett, pénteken záruló pályázatra a kiíró Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz (KVI).
Az Albert Speer által Frankfurtba tervezett Europa Viertel. Valami ilyesmi © metropolismag.com |
A Kormányzati Negyed elhelyezésére alkalmas terület kiválasztásáról szóló pályázatot a KVI szeptember 29-én tette közzé. Az igazgatóság elsősorban a kerületi önkormányzatoktól vár javaslatot, de pályázhat bármely szervezet, vagy személy – illetve előbbiek közösen is – feltéve, ha azt véleményezteti azzal a kerületi önkormányzattal, amelynek közigazgatási határán belül a javasolt terület elhelyezkedik – olvasható a pályázati kiírásban.
Az igazgatóság a javaslattevőktől azt várja, hogy a dokumentációban részletezett szempontok szerint megvizsgálják, feltárják és indokolják egy adott terület alkalmasságát a Kormányzati Negyed elhelyezésére.
A javaslatok értékelését a KVI által felkért bíráló bizottság végzi. A pályázatok értékelése után a bizottság javaslatot tesz a Kormányzati Negyed elhelyezésére leginkább alkalmas területekre, és jutalomban részesíti a legszínvonalasabb ajánlatokat.
Az új kormányzati negyed kialakításával a kormány célja, hogy megteremtse az állami szervezet hatékonyabb működtetésének feltételeit azáltal, hogy az állami szervek számára az ország változó nemzetközi szerepéhez rugalmasan igazodni képes infrastruktúrát teremt. Ennek érdekében a Budapest területén jelenleg elszórt, változó színvonalú, és az irodaépületekkel szemben támasztott modern követelményeknek többségükben meg nem felelő épületekből a kormányhivatalokat kifejezetten e célra alkalmasan létrehozott Kormányzati Negyedbe költöztetnék.
A fejlesztést a kormány a költségvetést, illetve az államadósságot nem terhelő módon, magánerő bevonásával kívánja végrehajtani. Az állami szervezetek új elhelyezésétől azt is várja a kormány, hogy a jelenlegi költségvetést terhelő ilyen irányú fenntartási kiadások jelentősen mérséklődnek - közölte korábban a KVI.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?