Kádár Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke. Egy kis áldozat kellene © Zalai Hírlap

Kádár Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a szervezet nagykanizsai csoportjának vendégeként tartott előadást a konvergenciaprogramról, illetve a szükséges reformokról. A professzort – aki egyben a jegybanktanács tagja is – a Zalai Hírlap munkatársa kérdezte.

Említette, hogy a jövőt az országok közti versenyképesség határozza meg. Mit tudunk felmutatni e téren?

Az ország versenyképességi mutatói az elmúlt 5 évben folyamatosan romlottak. Ennek több összetevője is van, például a fogyasztásösztönző politika is káros hatással van az ország versenyképességére. A helyzet az, hogy Magyarországon jelenleg sem költségvetési, sem lakossági megtakarítások nincsenek, ezért az államháztartási deficitet csak külföldi forrásokból lehet finanszírozni. Ameddig a külföld kockázatmentesnek, sőt, biztatónak látja egy ország jövőjét, addig alacsony kamatok mellett is hajlandó hiteleket biztosítani. Azonban, ha ennek az ellenkezőjét tapasztalja, kamatfelárakat alkalmaz. Az elmúlt években kifejezetten rosszat tett az ország hitelességének, hogy a pénzügyi tárca egyszer sem tudta megjósolni az adott évi államháztartási hiányt. Fel kellene végre hagyniuk a pártoknak azzal a régi gyakorlattal, hogy a politikai, hatalmi érdekeket az ország gazdasági érdeke elé helyezik. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy melyik párt, hány képviselőt tud küldeni a parlamentbe, hanem az, hogy miként lehetne javítani a gazdaság és versenyképesség helyzetén. Ehhez konszenzus kell. Még mindig túl sokat – az uniós átlagnál 25 százalékkal többet – költünk a közszféra működtetésére, s továbbra is lassú az államigazgatás.

Mivel lehetne javítani a versenyképességen?

Két fontos dologra kellene koncentrálni, a kutatásfejlesztésre és a minőségi felsőoktatásra. Egyik területen sem állunk jól, kutatásfejlesztésre kifejezetten keveset, a büdzsé 0,8 százalékát fordítjuk. A másik kardinális kérdés a minőségi felsőoktatás. Nem csak közgazdászként, de gyakorló oktatóként is mondom, hogy túl sok diplomást képzünk. Tapasztalataim szerint a hallgatók közel 50 százaléka nincs is azon a szinten, hogy részt vegyen a minőségi felsőoktatásban. A fiatalok nem szembesülnek a teljesítménykényszerrel, maguk választhatják meg, hogy milyen órákat vesznek fel, s az oktatók is az után kapják a fizetésüket, hogy mennyi diákjuk van. Pedig ha gyengül a humán erőforrás minősége, az hosszú távon jövedelemcsökkenést is jelenthet, mert a világpiac csak a legjobbakat honorálja.

Mit ért ez utóbbi alatt?

A világpiacon egyre keményebb a verseny. Ott vannak a kínaiak, akik az olcsó munkaerő miatt bizonyos termékeket lényegesen olcsóbban tudnak gyártani, mint Európa. Nem szabad azt hinni, hogy leragadnak a ruhaneműnél és a szórakoztató elektronikánál. Egyre magasabb képzettséget igénylő termékek gyártásához is érteni fognak. Ha ilyen ütemben fejlődik Kína, 10-15 éven belül a világ legnagyobb exportőre lehet. Akkor mi mihez kezdünk? A tőkének nincs nemzeti identitása, oda megy, ahol nagyobb a profit.

Mit gondol a konvergenciaprogramról?

Nem is olyan kemény, a jelenlegi feltételezések szerint a jövő évben ugyan 4 százalékkal csökkenni fog a reálbérszint, de a reáljövedelem - a szociális transzferek belépése miatt - 1-2 százalékot romlik csak. Éppen ezért érthetetlen számomra, miért van ilyen nagy felfordulás, a lakosság az ország jövője érdekében nem tud egy kis áldozatot hozni?