szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ír Ryanair légitársaság távolsági járatokra is át kívánja ültetni a diszkont üzleti modellt egy leányvállalat alapításával. A légitársaság 2010-ben "kapna szárnyra" öt vagy hat amerikai célállomásra Európából - közölte Michael O'Leary, a Ryanair alapítója a brit Flight International szaklap internetes kiadásának.

A vállalat az anyavállalattól függetlenül működik majd és körülbelül 50 Airbus A350 vagy Boeing 787 gépből álló flottája lesz.

A Ryanair járathálózatába tartozó 23 európai reptérről tíz eurós induló jegyárral lehet majd eljutni az olyan viszonylag kisebb amerikai repterekre, mint például Baltimore, Providence und New York Long Island. A Ryanair által megnevezett jegyárak nem tartalmazzák az adókat és az illetékeket. O'Leary magas bevételre számít ételek, italok, adómentes termékek, valamint szórakoztató programok értékesítésétől a járatokon.

A távolsági járatok indításának terve független az Aer Lingus megvásárlásának tervétől, amely egyszer már kudarcba fulladt. Januárban a Ryanair még egyértelműen cáfolta, hogy foglalkozna távolsági járatok indításának gondolatával. Szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a diszkont üzleti modell nem alkalmazható távolsági járatokra - megerősítve versenytársai véleményét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

A Ryanair megveszi az Aer Lingust

Alig fejeződött be az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus privatizálása, máris megveszi az ugyancsak ír Ryanair, a legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság.