EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az orosz Rosneft állami olajtársaság a csütörtöki aukción megszerezte a csődbe taszított Yukos olajtársaság Samaraneftegaz termelőegységét 165,5 milliárd rubelért (6,43 milliárd dollár).
A Rosneftt mellett egyetlen cég, a Versar nevű társaság tett vételi ajánlatot. A Versar cég mindaddig ismeretlen társaság volt, amíg a legutóbbi aukción eredménytelenül nem indult a Yukos villamosipari részlege megszerzéséért.
A Samaraneftagaz a Yukos legvonzóbb termelőegységének számít, három, napi 400 ezer hordónyi összkapacitású finomítót és 200 ezer hordónyi feldolgozóipari kapacitást foglal magába. 154,1 milliárd rubel (5,99 milliárd dollár) volt az induló ára ennek a 11. Yukos csomagnak.
E hónap elején értékesítették a kelet-szibériai YUKOS-egységekből álló csomagot 6,4 milliárd dollárnak megfelelő kikiáltási áron. Ezt szintén a Rosneft szerezte meg.
A Vedomosztyi című üzleti lap korábban úgy értesült, hogy a Rosneft és a Gazprom előre megállapodott a 10-es és a 11-es YUKOS-csomag egymás közti megosztásában.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.