EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Világbank igazgatótanácsa további haladékot adott Paul Wolfowitz elnöknek, hogy válaszoljon az őt ért vádakra, amelyek szerint közbenjárt barátnője előmenetele és fizetésének emelése érdekében – közölte a nemzetközi szervezet.
Paul Wolfowitz. Egy héttel tovább törheti a fejét © AP |
A vasárnap készhez kapott jelentésre az elnöknek eredetileg kedd estig kellett volna válaszolnia, de a vezető testület előbb május 11-ig adott neki haladékot, majd legújabb határozatában május 15. délutánra – vagyis az eredeti időponthoz képest egy héttel későbbre – tűzte ki Wolfowitz meghallgatását.
A bankelnök Shaha Ali Rizát, a bank egy korábbi kommunikációs szakemberét juttatta álláshoz egy külügyminisztériumi alapítványnál, ahol fizetését – amelyet továbbra is a Világbanktól kap – Wolfowitz kinevezése óta két ízben is jelentősen megemelték, s az jelenleg megközelíti az évi 200 ezer dollárt.
A Világbank 2005-ben megválasztott elnöke az ügy napvilágra kerülése után nyilvánosan bocsánatot kért, a banki alkalmazottak szövetsége és több részvényes azonban távozását követeli.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.