Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lelassult a mezőgazdasági árak emelkedése a január-áprilisi periódusban, az agrártermékek termelőiár-szintje 2007. január-áprilisban 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg január-márciusban még 11,1 százalék volt az áremelkedés üteme.
A 9,8 százalékos áremelkedésen belül a növényi termékek árszínvonala 17,8 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 1,2 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Tavaly az első négy hónapban a mezőgazdasági termékek termelői ára 6,3 százalékkal emelkedett 2005. első négy hónapjához képest, ezen belül a növényi termékek ára 13 százalékkal nőtt, az élő állatoké és állati termékeké 0,2 százalékkal csökkent.
A KSH adatai szerint 2007. áprilisban 7,9 százalékkal nőtt a mezőgazdasági termékek termelőiár-szintje egy év alatt, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 14,3 százalékkal, az élő állatok és állati terméke 0,4 százalékkal emelkedett.
Az év első négy hónapjában a gabonafélék termelői átlagára 33,2 százalékkal nőtt, az ipari növényeké 3,2 százalékkal csökkent a 2006. január-áprilisihoz képest. A zöldségfélék ára 2,8 százalékkal csökkent, a gyümölcsféléké 17,2 százalékkal növekedett 2006 első négy hónapjához viszonyítva. Kiugróan nagy mértékben drágult a burgonya, amelynek termelői ára az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 71,7 százalékkal, 2007. áprilisban az előző év áprilisához képest 65,3 százalékkal emelkedett. A zöldségek közül a vöröshagyma ára 33 százalékkal emelkedett, a fejes káposzta ára viszont 22,2 százalékkal csökkent. Az év első négy hónapjában a gyümölcsök közül a legjelentősebb részesedésű alma 18,9 százalékkal volt drágább, mint 2006. január-áprilisban.
A vágóállatok termelői árai 2007. január-áprilisban 1,8 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2006 azonos időszakában. A vágóbaromfi ára 10,8 százalékkal nőtt, a vágósertésé 10,1 százalékkal csökkent. Az állati termékek ára 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a tej termelői ára 5,3 százalékkal, a tyúktojás ára 13 százalékkal nőtt 2006 első négy hónapjához viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.