Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nyilvánossá vált a digitális tévé és rádió pályázati kiírásának dokumentációja, amelynek társadalmi konzultációját követően a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) legkésőbb október végéig kell kiírnia a tendereket.
Az NHH keddi közleménye szerint a majdani pályázatok eredményhirdetése 2008 elején várható, s a digitális földfelszíni műsorszórás még a jövő év során beindulhat. A hatóság két pályázatot ír majd ki: az egyik pályázat öt digitális televízió műsorszóró hálózat (multiplex) üzemeltetési jogosultságának megszerzésére, a másik pedig egy digitális rádió műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságára vonatkozik.
A pályázatok nyertesei 12 évre szóló üzemeltetési jogosultságot nyerhetnek el, amelyet egy alkalommal öt évvel meghosszabbíthatnak. A tendereken a gazdasági és műszaki feltételeknek megfelelő természetes vagy jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy egyéb szervezetek vehetnek részt. A műszaki alkalmasság feltétele, hogy a pályázó, vagy alvállalkozója legalább öt év tapasztalattal rendelkezzen a rádió távközlési hálózatok kiépítésében és üzemeltetésében.
A konzultációs dokumentáció szerint a pályázó ajánlatot tehet az egyszeri és az árbevétel alapú pályázati díj mértékére is. A televíziós műsorszóró pályázaton az egyszeri díj minimálisan 300 millió forint, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 3 százaléka. A rádiós pályázaton az egyszeri díj minimálisan 50 millió forint, az árbevétel alapú pályázati díj pedig legalább az éves árbevétel 0,5 százaléka - áll a közleményben.
A digitális átállásról szóló törvény - amelyet nagy többséggel fogadott el június 18-án az Országgyűlés - megteremti a jogi feltételeit annak, hogy 2011. december 31-ével megtörténjen az analógról a digitális műsorterjesztésre való átállás. Digitális átállásnak nevezik azt a folyamatot, amelynek keretében a különböző műsorterjesztési platformok (földfelszíni, kábeles, műholdas, internet-alapú, mobilos) analóg rendszereit és szolgáltatásait digitális rendszerekre és szolgáltatásokra állítják át. Magyarországon 2012-ig szűnik meg a hagyományos sugárzású televíziós műsorszórás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.