A benzinutalvány értéke 26 ezer rubel – 182 ezer forint –, és az illetékes osztályvezető tájékoztatása szerint a kisautók vásárlói számára 50 százalékkal mérsékelni szándékoznak a parkolási díjakat is, főleg a belváros területén.
Mindettől azt remélik, hogy többen döntenek majd a kisebb autók mellett. Jelenleg a városban nyilvántartott autók között mindössze 5 százalék a kis fogyasztású, s így a környezetet kevésbé szennyező kocsik aránya. Ezzel szemben elképesztően sok a hatalmas terepjáró és luxuskocsi.
A benzinutalvány értéke mintegy 26-szori tankolásnak felel meg egy ilyen kisebb autónál, amelynek tartályába kb. 40 liter fér. A benzinárak ugyanakkor az utóbbi időben tempósan emelkednek.
Ennél még tetemesebb összeget is jelenthet a parkolási kedvezmény, ugyanis Moszkvában a különösen frekventált helyeken akár 150 rubelt – vagyis 1050 forintnak megfelelő összeget – is elkérnek óránként.
Az önkormányzat a határozatot még májusban meghozza, és a kis fogyasztású autók vásárlói nyár elejétől már kaphatnak parkolási kedvezményt és benzinutalványt.