13 éve nem volt ilyen alacsony a megtakarítók aránya

Tizenhárom éves mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 novemberében Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya szerint.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
13 éve nem volt ilyen alacsony a megtakarítók aránya

Bacher János, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója szerint 2004-ben még 37,6 százalék volt ez a mutató, amely drasztikus ütemben csökkent 2008 szeptemberében 23 százalékra, majd egy hónappal később 20 százalék alá. Ilyen alacsony érték még nem volt, a kutatás kezdete, 1995 óta.

A tanulmány szerint jelentős változás mutatkozik a megtakarítással rendelkezők céljai között is. Előtérbe került, azaz 10 százalékkal (68 százalék) emelkedett azok aránya, akik a váratlan kiadásokra való felkészülést említik a megtakarítási célok között. A megtakarítások során pedig mintegy 8 százalékkal többen (39 százalék) veszik figyelembe a hosszú távú (például nyugdíjra történő) takarékoskodás szempontjait is.

Ezzel ellentétben viszont nagymértékben csökkent a beruházásokra (lakásvásárlás, autóvásárlás) félretevő lakosság aránya. A lakásvásárlást megtakarítási célként említők aránya jelenleg 14, az autóvásárlásra félretevőké pedig 6 százalék.

A felmérés érdekességként említi, hogy a lakásvásárlást tervezők arányának csökkenésével egyidejűleg jelentősen megugrott a nagyobb értékű lakásfelújítást tervezők száma (25 százalék). Valószínűleg sokan gondolják úgy, hogy lakásvásárlás helyett inkább jelenlegi lakásukban rendezkednek be hosszabb távra.
Bár a megtakarításokkal rendelkezők arányával párhuzamosan a célok is megváltoztak, mindez az igénybe vett pénzügyi eszközöket illetően nem okozott jelentős változást. 2008 első félévéhez képest alig változott az egyes megtakarítási formákkal rendelkezők aránya. Míg 2 százalékkal nőtt (16 százalék) azok aránya, akik megtakarásaikat készpénzben tartják, addig az értékpapírral és devizabetéttel rendelkezők aránya 2 százalékos csökkenést mutat. Az egyes eszközökben elhelyezett megtakarítási összegek természetesen változhattak.

A pénzügyi válság hatására a GfK szerint leginkább a lakossági attitűdök terén figyelhető meg változás. A lakosság bizalmatlanabbá vált a pénzintézetekkel szemben, amit az is mutat, hogy a 2008. I. félévi 46 százalékkal szemben, novemberre 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint fennáll annak a veszélye, hogy egy esetleges bankcsőd miatt sokan elveszíthetik megtakarításaikat. Ennél lényegesen kisebb mértékben emelkedett azok aránya, akik nem bíznak meg a hazai pénzintézetekben. A felnőtt lakosság körében az első féléves 17 százalékhoz képest most 21 százalék az arányuk.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek