Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint az idén az eredményszemléletű államháztartási hiány 3,4 százalék lesz a GDP-hez mérten, a nyugdíjkorrekcióval viszont 3 százalék alá süllyed, 2,8 százalékos deficit várható – közölte Veres János.
A pénzügymniniszter az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságában éves meghallgatásán, kedden pénzügyminiszterként nagyra értékelte, hogy az Országgyűlés elfogadta a közpénzügyi törvényt, és a költségvetési szervek gazdálkodását szabályozó jogszabályt is. Szerinte azzal, hogy a fiskális konszolidáció jól halad, várhatóan a vártnál hamarabb tudunk csatlakozni az euró előszobájának tekintett ERM-II. árfolyamrendszerbe.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.