Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Magyarország számos intézkedés révén eredményeket tud felmutatni az állami kiadások megszorítása terén, ami javított a külső egyensúlyi problémákon, fokozta a befektetői bizalmat és hozzájárult a piaci finanszírozáshoz való kedvezőbb hozzáféréshez - emelte ki Joaquín Almunia, a gazdasági és monetáris ügyekért felelős európai biztos hétfőn közleményben.
Az Európai Bizottság szolgálatai, szorosan együttműködve a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) harmadik alkalommal vizsgálták felül a fizetési mérleghez nyújtott uniós támogatást. A következtetések értelmében Magyarország megfelelő előrelépést tud felmutatni gazdasági programja tekintetében - áll a brüsszeli bizottság közleményében, amelyet azután adott ki, hogy Magyarország bejelentette, elhalasztaná a nemzetközi segítség esedékes részleteinek lehívását.
"A költségvetési konszolidációt folytatni kell annak érdekében, hogy Magyarország költségvetésének fenntarthatósága tovább erősödjön, az államadósság csökkenjen, és kialakuljon a növekedésre összpontosító szakpolitikáknak kedvező környezet" – tette hozzá Almunia.
Magyarország teljesíti az egyetértési megállapodásokban vállalt kötelezettségeit, és azokat meghaladó lépéseket is tesz, amennyiben szükséges - áll a közleményben. A kormány jelentős előrelépést tett a válsághoz fűződő, halasztást nem tűrő problémák és a hosszú távú strukturális elképzelések kezelése terén is. A költségvetési konszolidáció 2009 során folytatódott, és az előző két év alatt elért jelentős korrekciók mellett javított is a strukturális egyenlegen. A kiadások tekintetében a nyugdíj- és a lakástámogatási rendszerek révén keletkezett megtakarítás. A fenntarthatóságról szóló 2009. évi bizottsági jelentésben foglaltak szerint Magyarország - összevetve az előző, 2006. évi jelentéssel - figyelemreméltó javulást ért el a hosszú távú költségvetési fenntarthatóság terén.
A bizottság szolgálatai továbbra is figyelemmel kísérik a magyarországi helyzetet és a jövőre további felülvizsgálatok lesznek - szögezte le a biztos. A 2010. évre célul kitűzött, a GDP 3,8 százalékára rúgó hiány eléréséhez és a túlzott hiány 2011-es kiigazításához a költségvetés új kereteken belüli szigorú végrehajtására feltétlenül szükséges. Egyúttal a hatóságoknak is lépéseket kell tenniük, hogy káros fejlemények esetére költségvetési tartalékokat hozzanak létre. Megoldást kell találni továbbá a veszteséges állami vállalatok finanszírozási igényeire is. Végezetül pedig, az eddigi intézkedésekre alapozva, a pénzügyi ellenőrzés tervezett megerősítése és a szabályozási környezet javítása tovább fokozza a stabilitását - sorolta a teendőket a bizottság közleménye.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.