Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bezárja rétsági – egyetlen magyarországi − üzemét a japán TDK – erősítette meg a hvg.hu információját Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere. A júniusban-júliusban lezajló gyárbezárással több mint száz dolgozó veszíti el állását.
A Nógrád megyei kisváros polgármesteri hivatalát már hivatalosan is tájékoztatta a japán cég arról, hogy bezárja a helyi ipari parkban működő üzemét – mondta a hvg-hu-nak Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere. A gyárbezárás tényét Bognár Ildikó, a TDK-üzem humánerőforrás-igazgatója is megerősítette, ám ennél többet – a tokiói vezetőség felhatalmazása nélkül – egyelőre nem mondhatott. A polgármester úgy tudja, hogy az üzembezárás 145 munkavállalót érint. „Szerencsére a város ipari parkjában más cégek nem jelentettek be hasonlóan nagy létszámcsökkentést, s reméljük, hogy a TDK helyére érkezik is más cég” – mondta Mezőfi Zoltán.
A TDK magyar leányvállalata, a TDK Elektronika Magyarország Kft. 1995-ben kezdte meg működését a Budapesttől 50 kilométerrel északra fekvő Rétságon. Ez volt a japán cég első kelet-közép-európai beruházása. A fénykorában több mint ezer főt is foglalkoztató gyár összesen több mint félmilliárd forint állami és megyei támogatást, valamint tíz évre szóló helyi iparűzésiadó-mentességet kapott. 2005 végére viszont háromszáz fősre apadt a létszám, amelyet 2006-ban körülbelül száz fővel tovább csökkentettek a veszteséges ferrit-, vagyis transzformátormag-divízió megszüntetésével. Azóta csoportos létszámcsökkentést nem jelentett be a cég.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.