Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium "ön- és közveszélyes" magatartást tanúsít azzal, hogy "képtelen szembenézni a tényekkel, és hideglelést kap a kritikától".
Burány Sándor, az MSZP országgyűlés képviselője közleményében azt írta: Matolcsy György az Országgyűlés elé terjesztett zárszámadási törvényjavaslatában még maga ismerte el, hogy a 2008-2009-es válság folyamatai nem voltak előreláthatók, most mégis többek között a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) teszi ezért felelőssé. Az ellenzéki képviselő közölte: a Fidesz igenis államosította a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások döntő hányadát, s erre maga szolgáltatott bizonyítékot azzal, hogy a költségvetési törvény értelmében csak idén több mint 500 milliárd forintot költ el hárommillió ember megtakarításából.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalap csütörtökön makroprognózist közölt Magyarországról. Ebből kiderült: az IMF erre az évre 2,8 százalékos GDP növekedést és 4,1 százalékos inflációt jelez előre, szemben a magyar kormány 3, illetve 3,5 százalékos prognózisával. A jövő évtől 2015-ig minden évre 3 százalékos GDP növekedést jósol az IMF, míg a kormány becslése szerint a növekedési ütem már 2014-re eléri az 5 százalékot, 2015-re pedig 5,5 százalékra gyorsul. A nemzetgazdasági tárca pénteken azt közölte: elvárja, hogy az IMF a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.