szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

engedély nélkül nem érdemes "lomizni", mert több ezer eurós büntetésre lehet számítani.

Egyre több lomtalanítással foglalkozó telephely nyitására kérnek engedélyt.

A Napi Gazdaság keddi számában megjelent cikk vállalkozókra hivatkozva azt írja, hogy egyre magasabbak a költségek, mert egyre messzebb kell menni az áruért. Szólnak arról is, hogy engedély nélkül nem érdemes "lomizni", mert több ezer eurós büntetésre lehet számítani. Nagy Géza vállalkozó a lapnak azt mondta: az iparág odáig fejlődött, hogy családi vállalkozásban már nem lehet talpon maradni. Egyre gyakoribb az, hogy szakemberek összefognak és közösen alapítanak új, a korábbinál tőkeerősebb vállalkozást. 

A Napi cikke szerint a lomtalanítással foglalkozó magyar vállalkozóknak a szlovák és lengyel konkurenciával kell megküzdeniük.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!