Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A török államvasút és a MÁV-Start Zrt. jövő nyártól újraindíthatja a Budapest és Isztambul közötti vasúti közlekedést, erről a napokban állapodott meg a két vasúttársaság - közölte a MÁV-Start Zrt. szerdán az MTI-vel.
Évente megközelítőleg négymillió turista keresi fel Isztambult, és a két vasúttársaság várakozásai szerint különösen a nyugat-európai és észak-amerikai utasok érdeklődnek majd a vasúti utazás és a történelmi útvonal iránt, de a TCDD (török vasúttársaság) és a MÁV-Start Zrt. a magyar és a török utasokat is meg szeretné szólítani - olvasható a közleményben. A tapasztalatok szerint a szép tájakat bejáró, nagy távolságú hálókocsis vonatok egyre népszerűbbek a szabadidős utazók körében - fűzi hozzá a MÁV.
A társaság emlékeztet: Budapest és Isztambul között 1889-ben jött létre először közvetlen vasúti összeköttetés. Az új isztambuli vonat a tervek szerint Budapestről késő délelőtt indul majd Békéscsaba - Arad felé, onnan a Maros mentén folytatja az útját Erdélyben. A Kárpátokat a Zsil völgyén végigkanyarogva "mássza meg", majd éjjel Giurgiu és Rusze között kel át a Dunán. Másnap a Balkán-hegység után jut el a Sipka-szorosba, ahonnan a Rózsák-völgyét átszelve halad tovább. Kora délután lépi át a vonat a bolgár-török határt, és a történelmi Drinápolyt (Edirne) érintve estére ér a 13 milliós egykori török fővárosba, Isztambulba.
A MÁV-Start Zrt. évek óta törekszik arra, hogy Délkelet-Európa felé a lehető legjobb csatlakozásokat biztosítsa a budapesti csomópontból, és ennek a rendszernek idegenforgalmi szempontból kiemelkedő jelentőségű eleme az isztambuli kapcsolat - mondta a közlemény szerint Monszpart Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgatója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.