Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Cerbona Zrt. egy külföldi befektetővel tárgyal, amely megvenné a jelenleg felszámolás alatt álló élelmiszeripari cég eszközeit, és folytatná a tevékenységét - közölte a gazdaság.hu portál kedden.
A Fejér Megyei Bíróság május 19-én tette közzé a székesfehérvári Cerbona Zrt. felszámolásának megindításáról szóló végzést az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint. A vállalat igazgatósága még januárban döntött a felszámolás mellett egy sikertelenül zárult csődegyezségi tárgyalást követően.
Balogh Dezső, az igazgatóság elnökének tájékoztatása szerint a Cerbona profiljának részben megfelelő befektető, a Cerbona Zrt. vezetése és tulajdonosai hitelezői egyezség megkötésére törekednek. Ha ez megvalósul, akkor a befektető tulajdonába kerülnek a cég eszközei, a tevékenység a korábbi profilnak megfelelően, de új cégben folytatódhat tovább, a bankok és az egyéb hitelezők követeléseit pedig részben kiegyenlítenék.
A Cerbona jelenleg is termel, folyik a munka a malmokban, az extrudátum üzemben és a tésztagyárban. Tavaly novemberben, a sikertelenül zárult csődeljárás kezdetekor több mint 360 munkavállalója volt a cégnek, jelenleg mintegy háromszázan dolgoznak a vállalatnál. Ha megszületik az egyezség a hitelezőkkel, az emberek munkahelyének a nagy része megmenthető.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.