Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nőtt a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban az idei első negyedévben. Az éves szintű bővülés üteme mérséklődött ugyan a tavalyi utolsó három hónaphoz viszonyítva, de így is meghaladta a szakértői várakozásokat, illetve az egy hónapja közölt nem végleges hivatalos adatot.
A munkaügyi minisztérium csütörtökön ismertetett végleges adata szerint a termelékenység 1,8 százalékkal nőtt éves szinten az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 2,9 százalékos emelkedés után. A szakértők valamivel kisebb, 1,7 százalékos növekedésre számítottak. A májusban közölt nem végleges adat 1,6 százalék növekedésről szólt.
A múlt év egészében a termelékenység 3,9 százalékkal nőtt, 2002 óta a legnagyobb ütemben. A feldolgozóiparban 4,2 százalék volt a termelékenység növekedése az idei első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévi 5,1 százalék után. A mezőgazdasági ágazaton kívüli termelés növekedése 3,2 százalékra lassult az előző három hónap 4,4 százalékos bővülése után. A munkaerőköltség 0,7 százalékkal nőtt éves szinten a tavalyi utolsó negyedévi 2,8 százalékos csökkenés után.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.