Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Vizsgálatot rendelt el a francia köztársasági igazságügyi bíróság csütörtökön, hogy tisztázza Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia pénzügyminiszter szerepét egy 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
Az elvált, kétgyermekes Lagarde IMF-vezérségéről korábban azt gondolták, könnyen veszélybe kerülhet, ha beigazolódnak azok a vádak, amelyek szerint pénzügyminisztersége alatt visszaélt hivatali befolyásával.
A gyanú szerint miniszterként az állam megkárosításával részesítette előnyben Bernard Tapie üzletembert. A férfi az 1990-es évek elején vitába keveredett a Crédit Lyonnais – akkor még a francia állam tulajdonában lévő – bankkal, amely hitelezett neki, hogy megvehesse a német Adidast, majd néhány évvel később tanácsadóként működött közre, amikor Tapie eladta a céget.
Az üzletember azonban azzal vádolta meg a bankot, hogy megrövidítette, az ügy pedig 1999-ben az akkori pénzügyminiszter, Dominique Strauss-Kahn elé került. Az elhúzódó bírósági fordulók ellenére Lagarde 2007-es kinevezéséig sem oldódott meg a vita, a frissen kinevezett tárcavezető pedig egy választott bíróság elé utalta az ügyet, amely végül 285 millió euró kártérítés megfizetésére ítélte a francia államot.
A hatalmas polémiát kiváltó ügy miatt idén áprilisban szocialista politikusok fordultak az ügyészséghez. Az ellenzék szerint államügyről van szó, és kifejezetten a gazdasági miniszter szerepének kivizsgálását kezdeményezték a kártérítés megítélésében. A gazdasági minisztérium akkor úgy kommentálta az ügyet, hogy "az eljárás normális menetének" tekinti a megindított vizsgálatot, amelynek során a volt miniszter "a birtokában lévő információkkal ismételten be fogja bizonyítani a vád megalapozatlanságát".
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.