Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az MSZP szerint a kormány eddig nem reagált érdemben e hét elején nyilvánosságra hozott - a bajba jutott devizahitelesek megmentését célzó - javaslatcsomagjukra, ezért az ellenzéki párt kérdéseket tesz fel a kabinetnek - olvasható a szocialisták pénteki közleményében.
Az MSZP egyebek mellett választ vár arra, hogy a kormány tudomása szerint a kilakoltatási moratórium júliusi feloldása óta hány család került az utcára. A szocialisták azt is tudni szeretnék, hogy hány devizahiteles családot lehetett volna megmenteni az "eltőzsdézett 500 milliárd forintos Mol-részvénycsomagból, az ott eddig elbukott 150 milliárd forintból".
Az ellenzéki párt nem érti, hogy miközben a jelenlegi kormánypártok korábban ellenezték ezt a konstrukciót, miként adósodhattak el devizában olyan fideszes vezetésű városok, mint Debrecen, vagy Budapest V. és VIII. kerülete. Az MSZP arra is választ vár, hogy a kormány vizsgálni fogja-e a fideszes önkormányzatok svájci frank alapú kötvénykibocsátásait is.
Az ellenzéki párt a magáncsőd intézményének esetleges bevezetéséről, az eszközkezelő felállításának időpontjáról és alaptőkéjéről, a 90 napnál régebben tartozó devizahitelesek megsegítéséről, a bankok többletköltségeinek ügyfelekre hárítása elleni tervekről és az eddigi egyeztetésekről is kérdezi a kormányzatot.
A szocialisták benyújtják a parlamentnek a devizahitelesek érdekében kidolgozott kilencpontos javaslatcsomagjukat - erősítette meg pénteki közleményében az MSZP. A szocialisták tárgyalásokba kezdtek a hitelkárosultak képviselőivel és a bankszövetséggel, továbbá felkérték Simon Gábort, a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának elnökét, hogy a testület vizsgálja meg, "milyen módon élnek vissza hatalmukkal a pénzintézetek" - zárul a közlemény.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.