Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Sem a BKV, sem a Volánok nem kerülnek bele az újonnan megalakuló Nemzeti Közlekedési Holdingba, a szervezet így csak három MÁV-céget integrálna újra – értesült a Napi Gazdaság.
Januártól a Volánok nélkül alakulhat meg a Nemzeti Közlekedési Holding − értesült a Napi Gazdaság. A döntés a lap szerint annyira nem meglepő, a Volánok részvételével megalakítandó holding kapcsán korábban többen megkérdőjelezték a lépés szükségességét és előnyeit.
Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a MÁV Zrt., illetve 24 Volán-társaság integrálásával hoznak létre közlekedési holdingot, és annak ötlete is felmerült, hogy abba kapcsolódjon be a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. – igaz, ezt még az előtt elvetették, hogy a terv napirendre került volna. Akkor viszont még a tervezett szereplők között maradtak a Volánok.
Azt a lap szerint nem közölték, hogy a Volánok miért nem csatlakoznak a holdinghoz. Talán épp a Volánok vagyonának felméréséhez szűkös az idő − bár erre rendelkezésre állt az év. Így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ha lesz is holding január elejétől − erre egyébként épp a Napi Gazdaság kérdésére tett ígéret korábban Völner Pál, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára −, akkor abban csak MÁV-cégek vesznek részt.
A lap információi szerint a MÁV-Start Zrt., a vasúti járművek karbantartását végző MÁV-Gépészet Zrt. és a vontatással foglalkozó MÁV-Trakció Zrt. kerülne a Nemzeti Közlekedési Holdinghoz, a vasúti infrastruktúra pedig megmaradna a MÁV Zrt.-nél.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.