Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A néhány hete indult reklámkampány azt állítja, hogy tízszázalékos felárért környezetvédelmi szempontból teljesen tiszta áramot lehet vásárolni. Az áramszolgáltató új termékéhez, a Zöld tarifa (Zt) elindulásához kellő médiafelhajtást is csapott, ám a szolgáltatás hátterében van néhány megválaszolandó kérdés. Az csak az egyik, hogy ki garantálja a vevő számára, hogy azt kapja, amiért többet fizet.
Lényegében a Hernád vizének energiáját ajánlja mintegy ezer háztartásnak az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász), amely a saját szolgáltatási területén azonnal, "bármely magyarországi háztartás számára" pedig hamarosan elérhetővé válik. Az Ullmann Mónika arcával reklámozott "tiszta termék" teljesen új piaci magatartás megjelenéséről tanúskodik, miután a forgalmazó felvállalta, hogy teszteli a fogyasztói környezettudatosságot. Azt, hogy az emberek a szavakon túl, valóban hajlandóak-e a pénztárcájukba nyúlva többet fizetni a zöld áramért.
A projektben önmagában nincs semmi kivetnivaló. Amiatt viszont már lehetne akadékoskodni, hogy miért kerül mindez a jelenlegi hatósági árnál egytizeddel többe (ami egy átlagos, 2500 kWh éves fogyasztású lakás esetében nagyjából évi 10 ezer forint pluszköltséget jelent), és ki az, aki garantálni tudja a szerződés teljesülését. Abban ugyanis, hogy a zöldáram drágábban előállítható, elvileg nincs vita, csakhogy a Zöld tarifa energiáját adó erőmű esete nem ez.
Felsődobsza, éjáéjáó?!
Nem új szélkerék, naperőmű, geotermiás termelő egység szolgáltat áramot, hanem egy éppen száz éve üzembe helyezett, picike vízerőmű. A borsodi Felsődobszán, a Hernád torkolatától 84 km-re létesült áramtermelő egységet 1906-ban kezdték építeni, de csak hat évvel később helyezték üzembe. A három és fél méteren át zuhanó vízesés energiájából 2*220 kW teljesítményű turbina állított elő az áramot. Az első gépészeti és villamos berendezéseket még a Ganz és Társa szállította, az 1945 utáni évtizedek leginkább arról szóltak, hogy az Émász tulajdonába került, egyre inkább ipari muzeális értéket jelentő egységet valahogy életben tartsák. A korszerűsítés után kiáltó erőmű üzemeltetését végül 2004-ben vette át a Sinergy Kft., de még most is csak tervek szólnak arról, hogy egy komolyabb épület- és gépészeti rekonstrukciós munka akár a duplájára is növelhetné a közel 500 kW-os összteljesítményt. (Csak viszonyításképpen: a Tiszalöki Vízerőmű 11 500, a Kiskörei Vízerőmű 28 000 kW teljesítményű.)
A felsődobszai vízerőmű tehát eddig is termelt villamos energiát (az éves maximum 3 millió kWh volt), ráadásul tavaly év végéig kifejezetten zöldet, annak köszönhetően, hogy a termelését az állam a kötelező átvételi rendszerben (kát) külön támogatta. Idén januárban azonban az erőművet a Magyar Energia Hivatal (MEH) kitette a támogatotti körből.
A MEH a már megtérült zöldberuházásokat nem kívánta tovább dotálni, az 500 kW-nál alacsonyabb kapacitásokat pedig január elsejével újrapályáztatta, és a felsődobszai nem került vissza a kosárba. Csak egy ígéretet kaptak, hogy amennyiben a tervezett kapacitásduplázást valóban elvégzik, újból szóba jöhet a kát-támogatás.
Volt másik út, csakhogy...
A felsődobszai erőmű esetében január elsejével elvileg az a másik lehetőség is adott volt, hogy – mint minden, a kát-ból kikerült erőmű – a szabad piacon érvényesüljön. A magyar áramtőzsdén (HUPX) azonban csak a mindenkori piaci termelői árat fizetik ki, ami a folyamatosan (azaz "zsinórban") termelni képes vízerőmű esetén ma nagyjából 17,7 forint/kWh egységárat jelentene. Ehhez képest a Zöld tarifa árszabása 42,09 Ft/kWh, de ebben még egy sor apró tétel benne van (hatóságilag szabott hálózathasználati díjak, kereskedői haszon, a Vértesi Erőmű támogatására szolgáló "szénfillér" stb.) A megkérdezett szakemberek szerint így a Zöld tarifából legfeljebb 20-22 forint maradhat kiloWattóránként a Sinergynél, ami arra szinte biztosan nem elegendő, hogy ebből fejlesztéseket lehessen megvalósítani. Arra viszont elegendő lehet, hogy a Zöld tarifa marketingkampányát finanszírozzák belőle.
Kövesdi Zoltán, az Elmű-Émász-csoport igazgatóságának tagja szerint cégük "hosszú távú stratégiájának kulcseleme a fenntartható energiagazdálkodás megteremtése", és hogy "a Zöld tarifa bevezetésével tulajdonképpen fogyasztóinkkal fogunk össze, hiszen lehetőséget biztosítunk számukra, hogy növeljék a megújuló energiaforrások részarányát és jelentőségét a hazai energiatermelésben”. Azt azonban el kell mondani, hogy a felsődobszai vízerőmű teljesítménymérete nemhogy az országos, de még az Émász szolgáltatói hálózatában is elhanyagolható. Ettől önmagában nyilván látványos hazai áramzöldülés nem várható.
Transzparenciakételyek
Ugyanakkor az is kérdés, hogy mi lesz a Zöld tarifával, ha a felsődobszai fejlesztésre sor kerül. Bercsi Gábor, a Sinergy ügyvezetője szerint "néhány éven belül" több hasonló termelő egység is csatlakozik majd hozzájuk, és akár egy nagy közös zöld platform is megalakulhat, ami aztán a hazai zöldenergia-termelés 5-6 százalékát is jelentheti. De egyelőre a jelenlegi projektméret az, amit megvalósíthatónak tart. Hozzátette: ha beválik, akkor is csak prémiumszolgátatásként tartja a zöldfogyasztói rendszert működtethetőnek. Szerinte akkor lehet ez másként, ha 2013-ban, amikor az EU-ban újra CO2-kvótákat osztanak, valóban drasztikusan emelkedni fog az áram piaci ára.Ahhoz azonban, hogy környezettudatos fogyasztók hajlandóak legyenek a hatóságilag megállapított "átlagárnál" többet fizetni, leginkább az kell, hogy az üzlet transzparens, ellenőrzött és megbízható legyen. Jelenleg azonban a zöldáram útja és kicsinyke volumene ezt nem tudja garantálni. A vízerőmű által megtermelt mennyiséget ugyanis az áramszolgáltató kereskedői veszik át, és fizikailag szimplán bekeverik a többi áram közé. Az Elmű-Émász különféle auditált számításokkal jelenleg azt bizonygatja az érdeklődőknek, hogy a Zöld tarifa áramcsomagja nagyságrendileg éppen a vízerőműben ráadott plusz kapacitás mértékével egyezik meg.
A problémát az okozza, hogy az auditált számok gyakorlatilag nem igazolhatók. Ahogyan ez az Elmű és az Energiaklub közötti, publikált kérdezz-felelekből is kiolvasható: az eredetigazolással kapcsolatban az áramszolgáltató ugyan osztja azt a véleményt, hogy csak független ellenőrző szerv garantálhatná a megtermelt és eladott zöldáram mennyiségének egyensúlyát, de ehhez Magyarországon nincs meg a kellő intézményi keretrendszer.
Hogy mi következhet ebből? Ha például az ellátásbiztonság úgy kívánja, egész egyszerűen máshonnan vételeznek majd áramot – és nem is kell majd messzire menni. A vízerőmű tulajdonilag ma is az Elmű-Émász áramszolgáltató kezében van, amiben a felsődobszainál több százszor nagyobb teljesítményű, szén- és faaprítékot égető Mátrai Erőmű tulajdonosa, a német RWE az egyik főrészvényes. Ám ha a zöld áram tisztaságára bármikor is efféle árnyék vetül, hosszú időre garantáltan lőttek minden efféle kezdeményezésnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.