Totál brutál a 2012-es költségvetés első tervezete

Vannak pénzügyi alapigazságok, amelyek évtizedes távlatból is megfontolásra érdemesek. „Aki nagy hangon adócsökkentést hirdet, szinte biztosan adóemelésre kényszerül” – mondogatta évekkel korábban Kupa Mihály, az Antall-kormány pénzügyminisztere. És valóban, vele kezdődően, a Horn-kormány pénzügyminiszterén, Bokros Lajoson át Gyurcsány Ferenc bizalmasáig, Veres Jánosig többen beleestek saját ígéreteik csapdájába. Ez történt most Matolcsy Györggyel, az adócsökkentéses gazdaságélénkítés apostolával is. Még meg sem száradt a tinta a jövedéki adók növeléséről szóló, sürgősséggel benyújtott törvényjavaslaton, a miniszter máris újabb adó- és járulékemeléseket jelentett be, köztük azt, hogy jövőre az általános forgalmi adó 25-ről 27 százalékra nő, ami Európa-rekordot jelent.

Matolcsy György és Orbán Viktor. Kifacsarva

Túry Gergely

„Az áfa a szegény emberek adója, mert ez az adónem mindenkit sújt” – idézgette előszeretettel az előző parlamenti ciklusban Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005-ben tett megállapítását. Most Szijjártót idézik politikai ellenfelei, felemlegetve neki, hogy ellenzékben még hevesen tiltakozott az áfa – és más adók – megemelése ellen. A válság legkritikusabb napjaiban, 2009 februárjában fideszes képviselőtársával, Varga Mihállyal, valamint a KDNP-s Harrach Péterrel és Soltész Miklóssal törvényjavaslatot nyújtott be az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának 20-ról 5 százalékra csökkentésére, a Gyurcsány-kormány által tervezett áfaemelések ellensúlyozására hivatkozva. Az alapvető élelmiszerek áfájára végül a Bajnai-kormány javaslatára az Országgyűlés 2009 júliusától egy új, 18 százalékos kulcsot állapított meg. Most Szijjártó, Varga, Soltész és Harrach a legbefolyásosabb politikusok közé tartoznak – ketten közülük a kormány tagjai –, ám egyetlen szavuk sincs az áfaemelés ellen, az alapvető élelmiszerek áfáját sem bolygatják. Igaz, most számukra is válság van.

„A szociálliberális kormány ügyesen kezeli azt a válságot, amelyet saját maga okozott” – ironizált évekkel ezelőtt Antal László, a fájdalmas igazságok kimondója. A 2008-ban elhunyt reformközgazdász jövendölése szellemében jövőre az Orbán-kormányra is hasonló teendő vár: egyrészt be kell tömnie azt a lyukat a költségvetésben, amelyet az adócsökkentésekkel ő maga ütött, másrészt ki kellene lendítenie a holtpontról a gazdaság beragadt szekerét. Utóbbiról lassan már a kormányfő is letesz, a Hír Tv-nek adott múlt heti interjúban ugyanis arról elmélkedett, hogy ő sohasem „fetisizálta” a növekedést, és nem azt tekinti a gazdaságpolitika mércéjének, hogy bővül-e a gazdaság, a fogyasztás. Ha ez igaz, akkor viszont indokolatlan Matolcsy további pátyolgatása, hiszen neki épp a gyors felzárkózás víziója volt a szexepilje, 2011-re 3, 2012-re 3,5, 2013-ra 5 százalékos gazdasági növekedéssel. A miniszter a jövő évi büdzsét már csak 1,5 százalékos növekedésre állította be, és borult a prognózis többi eleme is (lásd táblázatunkat), a háztartások fogyasztása például szinte egyáltalán nem nő.

Az hovatovább megszokott jelenség, ha egy párt vezetői mást szajkóznak ellenzékben, és mást kormányon, ahol éppen az ellenkezőjét művelik annak, amit a választások előtt hajtogattak. Az viszont megrendítő, ha már-már megátalkodottan ragaszkodnak saját rögeszméikhez. Jövőre befejeződik ugyanis az egykulcsos személyi jövedelemadó kialakítása – meglehet, bebetonozása is egy sarkalatosnak kinevezett törvénnyel –, vagyis megszűnik a szuperbruttó és az adójóváírás. Ezzel folytatódik a jövedelemátcsoportosítás a gazdagok javára mindazoktól, akik alacsony bérért dolgoznak. Ők nagyot buknak az adójóváírás megszüntetésén, miközben a szuperbruttó kivezetésén mindenki nyer valamennyit. A kettő költségvetési szempontból csaknem egyensúlyban van, jövedelmi szempontból viszont messze nincs – a játék az alacsony keresetűek rovására folytatódik. Őket elvileg a munkaadóiknak kell kárpótolniuk, akiket jövőre törvény kötelez arra, hogy őrizzék meg a 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékét. Ha ez megtörténik, e keresetek vásárlóereje csupán az infláció mértékében csökken.

MTI / Kovács Tamás

De nem biztos, hogy megtörténik, hiszen a kormányzati elvárás az idén sem teljesült. Az év első hét hónapjában a KSH szerint a költségvetési szférában a nettó átlagkereset 0,4 százalékkal alatta maradt a tavalyinak, sőt az oktatás területén csaknem 6 százalék volt a mínusz, holott a kormány kötelezettséget vállalt a bérszint megőrzésére. Vagyis a „senki sem járhat rosszabbul” álságos ígérete az idén a közszférában sem teljesült maradéktalanul. Ezzel szemben az üzleti szférában az átlagos béremelkedés meghaladta az infláció mértékét. No nem mindenütt, a válságágazatokban – így az építőiparban és az ingatlanügyek területén – a kormányzati intelem dacára csupán egy-két százalékkal nőttek a nettó keresetek, a vendéglátásban pedig egyenesen zuhantak. Az elit szakmákban – például a kőolaj-feldolgozásban, az energiatermelésben, a pénzügyi és az informatikai ágazatban, a jármű- és a gyógyszergyártásban – viszont az adócsökkentés és a béremelések együttes hatására két számjegyű növekedést mutattak. Mindez ahhoz viszonyítandó, hogy ugyanebben az időszakban a fogyasztói árak átlagosan 4 százalékkal haladták meg az előző évi szintet.

Miközben az egykulcsos személyi jövedelemadó a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülésének egyik oka (a másik a rászorultaknak nyújtott támogatások szűkítése), közgazdasági értelméből is veszít. Ahol az egykulcsos adó igazán sokat lendített a gazdaságon, például egy ideig Szlovákiában, ott az szja, a társasági, valamint a forgalmi adó működött egyetlen, azonos kulccsal. Ezzel szemben a megfelelő adónemek magyar kulcsai közti különbségek egyre nőnek. Az szja 16 százalék, a társasági adó 19 (500 millió forintos adóalapig 10 százalék), az áfa fő kulcsa pedig 27 százalék lesz. A kormány kalkulációi szerint jövőre csupán az áfaemelés 150 milliárddal csapolja meg a lakossági jövedelmeket. A társasági adó pedig abban a kategóriában ösztönözné a termelést, ahol erre kevés a hajlandóság, és nem is nagyon van piac. Ahol mindkettő megvan, a profitnak durván a felét az állam lenyeli. Ezt a kormányfő újabban már leplezetlenül is afféle büntetésként állítja be: az energetikában, a hálózatos kiskereskedelemben és a telefóniában kivetett különadókat ma már nemes egyszerűséggel multiadókként emlegeti. Matolcsy pedig rezzenéstelen arccal közölte, hogy „nem éppen növekedés-központú” költségvetés lesz a jövő évi.

A tervezet pozitívuma, hogy szigorú fiskális fegyelmet tart, meg óhajtja akadályozni az államadósság növekedését, és 300 milliárd forintos tartalékot állít föl a jövő év kockázataira. Az államháztartás hiánya a GDP 2,5 százaléka lehet, ennek elérése érdekében a költségvetési kiadásokat a kormány 300 milliárd forinttal csökkenti, a bevételeket pedig 445 milliárddal növeli. Utóbbi – amiről a Széll Kálmán-tervben még szó sem volt – számszerűen annyit tesz, hogy az 1,5 százalékos növekedéssel a gazdaságban keletkező többletjövedelmet az állam teljes egészében elvonja. Mindez persze változatlan áron értendő, a gazdaság szereplőinek – a költségvetést is beleértve – a gyorsuló infláció adhat némi mozgásteret, bár ehhez a jegybanknak is lehet még szava. Ettől függetlenül a költségvetés tervezete jellegzetesen restriktív, sokkal inkább hűti a gazdaságot, semmint fűtené.

A rapid módon meghirdetett, szűk fél órában megtartott múlt heti tájékoztatón Matolcsy több vészjósló kijelentést is tett. Az egyik szerint a nyugdíjrendszer úgymond megmentése után megkezdik az Egészségbiztosítási Alap saját lábára állítását. Utóbbinak az egyensúlyba hozása még kétharmados többséggel sem könnyen megoldható feladat, hiszen a nyugdíjrendszer talpra állítása is csak úgy történhetett meg, hogy az egyik lábat amputálták. Márpedig az egészségbiztosítási rendszerben nincsenek afféle elkobozható tartalékok, mint amilyenek a magán-nyugdíjpénztári rendszerben voltak. Az Egészségbiztosítási Alap kiadásaihoz a központi költségvetés az idén 640 milliárd forinttal járul hozzá, amit jövőre a Matolcsy által belengetett járulékemelés és járulékalap-bővítés aligha fog kiváltani. Ebből az következik, hogy az egészségügyi ellátás forrásai még tovább szűkülnek, ami, pestiesen szólva, maga a nagyhalál.

A másik, levegőben maradt okfejtés szerint a kormány szakít azzal a hagyománnyal, hogy „akinek eddig volt pénze, az most is számíthat rá”. Ebből az következik, hogy feltehetően több sort, kiadási címet törölnek a büdzséből – hogy melyeket, azt csak a törvény beterjesztése után, szeptember 30-án lehet majd megtudni. Az egyházaknak, a rendőrségnek és a sportolóknak a korábbi tapasztalatok alapján nem nagyon lehet félnivalójuk.

FARKAS ZOLTÁN