Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Felgyorsulhat az Eger és az M3-as autópálya között közvetlen összeköttetést biztosító főút építése, kiírták ugyanis a Füzesabony és Maklár közötti első ütem kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. A 2,6 kilométeres út építését várhatóan 2012 első félévében elkezdik, és év végére be is fejezik – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A 251. számú út a terv szerint a 3-as főút és Maklár között a meglévő út nyomvonalán, kétszer egy sávos, óránként 90 kilométeres sebességre tervezett főútként épül ki. Az útszakaszon új csomópontot nem alakítanak ki, a 3-as főútnál meglévő körforgalmi csomópont változatlan marad.
Az érintett útszakaszon naponta most csaknem 4200 jármű közlekedik, a forgalom 2030-ra az előrejelzések szerint 50 százalékkal, 6600 jármű fölé emelkedik.
A NIF 2012. február 23-ig várja az ajánlatokat, az eredményhirdetés tervezett időpontja 2012. április 23., a szerződéskötés tervezett időpontja pedig 2012. május 14.
A beruházás az Új Széchenyi Terv részeként az Európai Unió támogatásával a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretén belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg.
A kormány tavaly májusban döntött arról, hogy elkezdődhet az Egert az M3-as autópályával összekötő út első szakaszának építése; Fellegi Tamás akkori nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztése nyomán kiemelt projektté nyilvánították a majdnem 1 milliárd forint értékű beruházást.
Habis László, Eger polgármestere akkor azt mondta, hogy a tervek szerint két ütemben épül meg az út, amelynek révén a Hevesi megyeszékhely a bekapcsolódhat az európai autópálya-hálózatba.
Akkori közlése szerint a most kezdődő első ütemhez kapcsolódik majd a Maklár és Eger közötti, nagyjából 10 kilométernyi második ütem, amely kikerüli Andornaktálya, Maklár és Nagytálya községeket. Ez utóbbi költsége az előzetes számítások szerint körülbelül 9 milliárd forint.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.